Carroll Quigley történész szerint a civilizációk fejlődésének 7, egymástól világosan elkülöníthető szakasza van. Ezen szakaszok nyilván többé kevésbé átfedik egymást, az egyik vége a másik kezdetének is tekinthető, de jellegükben elég világos különbségek vannak.
1. szakasz: Keveredés (Mixture)
A civilizációk társadalmak érintkezésénél alakulnak ki. Ahol a szokások és szabályok elfogadottak, mint a civilizáció magterületén, a társadalom tagjainak nem érdeke a változás; tulajdonképpen a társadalmi nyomás megakadályozza a változást.
Azonban ahol különböző kultúrák metszik egymást a peremvidéken, kevésbé tiszta, milyen szabályokat kell betartani. Ha például két társadalom házasodási szokásai különbözőek, és a vegyesházasságok elterjedtté válnak, hogy lehet eldönteni, melyik hagyományt kell követni?
Ilyen és más esetekben lehet hogy új szokások jönnek létre, hogy kielégítsék a családok igényeit anélkül hogy megsértenék őket. Ha ezen folyamat elég szélesnek bizonyul és elég sokáig gyakorolják a résztvevők, eléggé különbözőnek bizonyul a szomszéd társadalmak szokásaitól, akkor mondhatjuk hogy új társadalom alakult ki. A kultúrák keveredése új kultúrát eredményez, lehetőséggel hogy új civilizációvá váljék.
2. szakasz: Várandósság (Gestation)
A várandósság korszaka (amely a későbbi független növekedés előkészületeit jelenti) nem azáltal határozódik meg ami, hanem inkább azáltal, ami nem. Nem keveredés, és nem is terjeszkedés.
Eképpen lehet viszonylag rövid idejű, vagy akár évszázadokig tartó folyamat is. Először is az új társadalomnak ellen kell állnia annak, hogy a szomszédos társadalmak bekebelezzék. Egy erősebb és terjeszkedőbb civilizáció közelsége/szomszédsága megakadályozza, hogy új civilizáció alakulhasson ki. Másodszor pedig a reménybeli civilizációnak ki kell alakítania a terjeszkedési eszközét, mert enélkül nem tud kritikus tömeget elérni ahhoz, hogy a civilizáció tagjai egyedi identitást tudjanak a magukénak vallani. Ezidő alatt több terjeszkedési eszközt is kifejleszthetnek vagy éppen elvethetnek, amíg az egyik végül széleskörű elfogadottságot nyer.
3. szakasz: Terjeszkedés (Expansion)
Amint a civilizációnak működő terjeszkedési eszköze van, elkezd növekedni. Eme növekedést négy különös ('specifikus') területen lehet megfigyelni:
- termékek (áruk) termelése
- népességnövekedés
- földrajzi kiterjedés növekedése
- tudásbeli növekedés
A növekedési időszak gyakran robbanásszerű, mert eme négyfajta növekedés egyrészt egymástól függ, másrészt ki is egészítik egymást. Egy terjeszkedő civilizáció növekvő életszínvonalat élvez addig, amíg a tudásszint és az árutermelés emelkedik. A tudásba az orvosi és technológiai ismeretek is beletartoznak, tehát a várható életkor nő. A népességnövekedés növeli a termelést. és több embert szabadít föl ara, hogy a civilizáció peremvidékét meghódítsák, kiterjesztve a határokat. Ez a területi terjedés nem csak a civilizáció méretét növeli, hanem a tudását is. A meghódítás elérhetővé tesz már létező ill. új természeti erőforrásokat is, amelyek cserébe szintén tovább növelik az árutermelést.
Fontos jellemzője ezen időszaknak a magterület fejlődése a civilizációban. Ahogy a földrajzi kiterjedés folytatódik, a kultúra átadása a központi területről ahol a legerősebb, a határterületre egyre nehezebbé válik. Ez hajlamos kettéhasítani a civilizációt (különösen az expanziós periódus vége felé) abba a felállásba, amit magterületnek és peremvidéknek hívunk, általában földrajzi fölosztás szerint.
4. szakasz: Viszály (Conflict)
Ahogy korábban megfigyeltük, végül minden eszközből intézmény válik. Amint eme folyamat jelentősebb mértékben megjelenik a terjeszkedési eszközre nézvést, a civilizáció a viszály korába lép.
Ezen periódust négy irányvonal jellemzi:
- a terjeszkedés ütemének csökkenése
- az osztályellentétek éleződése, különösen a magban
- imperialista háborúk növekedése
- az esztelenség (irracionalitás) és az általános borúlátás (pesszimizmus) növekvése
Ahogy a terjeszkedési eszköz az elit érdekeit védő intézménnyé alakul, a civilizáció - különösen a mag - egyre statikusabbá, bürokratikusabbá és paragrafusrágóvá (jogászibbá) válik.Ez hajlamos a találékonyságot büntetni ahelyett hogy jutalmazná, és a fejlődés valamint a többletfelhalmozás lelassul, a találékonyságcsökkenés miatt.
Ez nem kerüli el a civilizáció tagjainak figyelmét. Habár a terjeszkedés ütemének, nem pedig a terjeszkedésnek magának (amit összehúzódásnak hívunk) a csökkenéséről van szó, egy fejlett civilizáció annyira hozzászokott a terjeszkedéshez, hogy képtelen nem növekedni. Másképp mondva: a túlélés egyre gyorsuló növekedést igényel, ha egy ilyen növekedés elindult, folytatódnia kell.
A terjeszkedés csökkenő üteme szembefordítja egymással az egyre inkább bunker-mentalitású elitet a néptömegekkel. Amikor az erőforrásokra korlátozottként tekintenek, következik az osztályok közötti versengés. 'A gazdagok' ragaszkodnak a vagyonukhoz és kiváltságaikhoz, de észrevéve hogy ők a kisebbség, az egyre jobban neheztelő tömegek figyelmét szórakoztatással terelik el, és jelképes anyagi újraelosztásokkal békéltetik őket.
Miközben a neheztelés, hogy nem élvezik ugyanazon életszínvonalat mint a szüleik, a tömegeket bizonytalanságba taszítja, amely érzés társadalmi bomlásban és egyéb esztelen viselkedésben nyilatkozik meg. Ahogy Quigley jellemzi: "Ez általában a szerencsejáték, narkotikumok és egyéb bódító szerek, a szex iránti megszállottság (gyakran perverzió formájában), növekvő bűnözés, egyre több neurotikus és pszichotikus ember, a halál és a másvilág iránti megszállottság időszaka."
Ennél is feltűnőbben, imperialista háborúk kezdődnek. Ezek kísérletek az egész civilizációt egyetlen politikai szerkezet alá rendelni, gazdasági növekedést politikai úton elérni.Eme konfliktusok rendszerint kívülről kezdődnek, vagyis az imperialista háborúkat a peremvidék politikai entitásai vívják a mag ellen. Ahogy a csökkenő ütemű terjeszkedésnek a mag esik először áldozatul és a nyugtalanság itt lesz először kimagasló, a dinamikusabb peremvidéken lévő államok levonják a következtetést: " a központ kiüresedett, képtelen megállni a lábán". Ahelyett hogy kifelé terjeszkednének, a kisebb határállamok először egymással harcolnak, majd figyelmüket a központ felé fordítva a magterület maradványaiért vívnak keserű harcokat, amíg egyetlen állam (rendszerint a legperiférikusabb) a saját politikai rendszerét rakja rá erővel az egész civilizációra.
5. szakasz: Egyetemes Birodalom (Universal Empire)
Ahogy előzőleg megállapítottuk, amint egy terjeszkedési eszköz intézmény lesz, három dolog egyike történhet. Vagy megreformálva újra eszköz lesz belőle, vagy megkerülik a problémát és új eszközt fejlesztenek ki (amely továbbra is megengedi a terjeszkedést, és hatalomban tartja a régi elitet), vagy pedig a régi hegemóniát megőrzni akaró befektetett érdekek fognak győzni, és a fejlődés végleg megreked.
Az első két esetben a civilizáció visszatér a 3. szakaszba, a Terjeszkedésbe. Máskülönben folytatja útját az 5. szakaszba, az Egyetemes Birodalomba.
Quigleynek e szemlélete az, amely igazán megkülönbözteti őt Spenglertől. Szemben Spengler determinisztikus képével, mely szerint egy civilizáció a születése pillanatáról halálra van ítélve, Quigley hangsúlyozza, hogy bármely civilizáció végtelen ideig képes túlélni, amíg képes reformálni illetve megkerülni a kiterjesztési eszközeit.
Quigley szerint a civilizáció tagjainak van választása. Ha az egyik utat választják, visszatérnek a terjeszkedéshez, ha pedig önként a másikat választják, akkor azon útra lépnek, amely birodalomhoz és kihaláshoz vezet.
A reform, megkerülés vagy befektetett érdekek győzelme a 4. szakasz imperialista háborúi során dől el. Amint egy egyedüli peremvidéki civilizáció ráerőszakolta hatalmát a többire, az egyetemes birodalom valósul meg. Egy Aranykor(nak tűnő) időszak következik el.
Ez később a béke és jólét korszakának látszódik. Béke van, mert nincsenek politikai ellenfelek. És jólét van, mivel a belső vámokat fölszámolták, közös mértékegységeket és pénzt vezettek be, valamint a kormány költekezését ("government spending") megemelik, hogy az egyetemes birodalomnak tisztességes látszatot keltsenek.
De ezek illúziónak bizonyulnak. A béke a kimerülés csendje, a jólét pedig a belső erőforrások felszámolása, egy fenntarthatatlan életszínvonal érdekében. Terjeszkedési eszköz nélkül csekély a találékonyság, ha van egyáltalán, hogy megújítsa a vagyont, amelyet terméketlen fogyasztásra és gigantikus emlékművekre (mint pl. a Piramisok, Babilon Függőkertjei és a Colosseum) fordítanak..
Quigley emlékezetes mondása: "Az aranykor valójában a túlérettség csillogása, és hamarosan követi a lecsúszás."
6. szakasz: Hanyatlás (Decay)
Amint tiszta lesz, hogy a civilizáció vagyonát fölhasználták, a lecsúszás könyörületesen gyors. "Könyörületesen", mert ez nagy fájdalmak időszaka.
Ez idő alatt, ahogy a civilizáció szegénységének felismerése elterjed, az életszínvonal gyorsan zuhan. Törvény és rend fölbomlik. A polgárok nyugtalansága tiltakozásokat szít, amelyekből egyesek erőszakossá fajulnak. Az adókat nem lehet összegyűjteni, és a közszolgálat egyéb formáit (mint pl. katonai szolgálat) szabotálják. A tulajdont nem lehet megvédeni, kivéve erővel (már ha egyáltalán). A személyes erőszak napi gyakoriságú lesz. A kereskedelem hanyatlik, mivel a csalást nem lehet már megbüntetni. A városi élet kudarcot vall: az alapvető túlélés vidékre kényszeríti a népet, ahol növényt tudnak termeszteni, és a középosztály eltűnik. Vallási újjászületés söpör keresztül az országon. Az élethez szükséges orvosi technológiát egyre nehezebb - vagy lehetetlen - lesz elérni, csökkenő életszínvonalat és a gyerekhalandóság emelkedését érve el. Végül, az írástudás maga is megszűnik.
7. szakasz: Hódítás (Invasion)
Habár földrajzi és egyéb adottságok megengedhetik a civilizációnak hogy a hanyatlás fázisában maradjon évekig, végül áldozatául esik egy vagy több kultúra külső erejének. Akár katonai megszerzéssel vagy politikai hozzácsatolással, akár bekebelezéssel (telepesek útján), a valaha nagy civilizáció hódítás útján semmisül meg. A régi és új kultúrák keveredése új kultúrát hozhat létre, egy új civilizáció első szakaszát alkotva, vagy nem. De a régi civilizáció mindenképp eltűnik.