Quigley professzor szerint egy civilizációnak terjeszkedési eszköz kell, ami önerősítő kört hoz létre. Ennek kapcsán el lehet gondolkodni: nekünk magyaroknak hány ilyen sikertörténetünk van? A közös identitás a közös büszkeség terméke. A "tanuljunk meg kicsik lenni" és hasonló értelmű beszólások talaján soha nem lesz közös identitás.
A magyar társadalomban eluralkodott cinizmus nagymértékben a mindenütt szemmel látható romlottságnak (korrupció) köszönhető. Vannak a szép szavak, meg van a valóság, és a kettő közti hatalmas szakadék. A romlottság elterjedése a Kádár-rendszer jellegzetes tünete volt, az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokat is ezen uralkodó légkör nyomta le az emberek torkán. Elvégre miféle megegyezést, 'arany középutat' lehet keresni egy (kommunista) diktatúra és egy (reménybeli) demokrácia között? Márpedig az ellenzéki kerekasztal pontosan ezt csinálta. Eleve egy mocskos, korrupt rendszert hozott létre. Eme romlottság '90 óta a magyar társadalom csontjaiba rágta be magát, mindennnapok része lett.
A kádár-rendszer romlottsága pedig '56-nak köszönhető. Akkor lett megértetve a néppel, hogyha ugrál, akkor bejönnek a tankok. A nép pedig elfogadta ezt a mocskos alkut, hisz mi mást is tehetett volna: aki forradalmár-alkat volt, az elhagyhatta, (tehát a körülmények kényszerítő ereje folytán: el is hagyta) az országot.
Visszamehetnénk korábbra is, a Horthy-rendszer Magyarországára, melynek a magyar történelem folyamán 1526 óta először nyílt érdemi lehetősége, hogy nemzetállamot építsen ki, a korábbi feudális/félfeudális rendszerből. Ehelyett egy tökéletes restauráció jött létre, nemzetes-, tekintetes-, nagyságos-, méltóságos-, és kegyelmes urakkal, garden-partyk, hatalmas kártyacsaták és fergeteges vadászatok, miközben többszázezer ember (külhoni, csonkaországra menekült magyar) vagonokban lakott. Ebbe most nem mennék részletesen bele, Kodolányi és Németh sokkal jobban leírja, mint én. Mindenesetre: kiderült milyen az amikor grófok-bárók -hercegek vezetik az országot: ők is csak ugyanolyan emberek mint a többi, gátak híján nélkül ugyanúgy elhitványulnak, mint bárki más.
A népiskolai és gimnáziumi oktatás ugyan kiépült (amiben a keresztényszocialista Klebelsbergnek úttörő szerepe volt), mégis csak annyit ért el, hogy a kiművelt emberfők - megfelelő egyetemek, kutatóintézetek, támogatások/ösztöndíjak hiányában - a külföldi emigránsok táborát gyarapították. Akiknek a Kutatást + Fejlesztést finanszírozniuk kellett volna (ez a mindenkori elit felelőssége), éppen mással voltak elfoglalva. A magyar uralkodó osztály tehát megbukott feladatának eleget tenni, hogy a találékonyságot (innováció) szervezeti szinten támogassa.
Egyetlen egy dolog legitimálta a Horthy-korszak elitjét (mármint a "fegyverek csövén" kívül): a trianonnal való szembeszegülés (miközben persze a körülmények kényszerítő ereje folytán: épp ők írták alá), a Revízió. A külső veszedelem, igazságtalanság elleni összefogás a gyakorlatban a belső igazságtalanságok elkendőzését, szőnyeg alá söprését jelentette.
Vissza a jelenhez.A mai, jelenlegi elit a hasznát mire fordítja? A kutatás + fejlesztés, vagyis a találékonyság (innováció) támogatására, vagy pedig az offshore-számláit gazdagítja? Esetleg százmilliárdos értékben, soha meg nemtérülő stadionépítésekre? Mindenki tudja ár a választ.
A mostani rabló, csak a mának és a haszonnak élő elittel, amely alatt konkrétan az 1990-2010 közti (és persze a mostani) korszak vezető rétegét, a volt ellenzéki kerekasztal pártjait érthetjük, soha nem fogunk egyről a kettőre jutni.
Magyarországról a 70-es évek óta 2010-ig 242 milliárd (!!!) dollár folyt ki. Ha ennek felét, negyedét vagy akár csak egytizedét találékonyságra, innovációra fordították volna (24 milliárd dollár = 5400 milliárd forint), már rég egy Svájcba oltott olajsejkség színvonalán élhetnénk.
