Sokan teszik fel ezt a -részben/egészben önmarcangolónak tekinthető - kérdést a blogszférában. Keresik-kutatják az igazságot, néha rátapintanak egy-egy fontosabb pontra. Nem vagyunk eléggé demokraták, nem vagyunk eléggé polgárosultak, nem vagyunk eléggé optimisták. Egy nagyon fontos dolgot figyelmen kívül hagynak.

Az adott rendszerek többségében a változások 80%-a a résztvevők 20%-ától származik. Ezt hívjuk a Pareto-elvnek.

Hívják még a "létfontosságú kevés elvének" a "kevés faktor-elvnek". Vilfredo Pareto olasz közgazdász fedezte fel 1906-ban, miután megfigyelte hogy a föld 80%-a a tulajdonosok 20%-ának kezében volt.

Az üzleti életben általános szabály: "az eladásaid 80%-a a klienseid 20%-ának köszönhető", más szavakkal: a hasznod 80%-át a klienseid 20%-a termeli ki. Hasonló észrevétel még, hogy a világ GDP-jének 80%-a az emberiség 20%-ától származik. Akit érdekel a kibővített lista, az angol nyelvű wiki-linken megtalálja.

Vigyázó szemünket ezen tudással felvértezve vessük most Magyarországra. A GDP-s hasonlat alapján nálunk a fő mozgató erőnek nyilván a társadalom anyagi értelemben legfelsőbb 20%-a adódik. Ez a legfelső 20%- fogalmi értelemben lefedi, amit "elit"-néven szoktunk nevezni. Vitatkozhatunk róla hogy valóban pontosan 20%, vagy kisebb (valószínűleg kisebb), de részletkérdés.

Összefoglalva tehát: a magyar társadalomban lezajlott folyamatok döntő többségéért egy szűk kisebbség felelős. Nem a pontos %-ok az érdekesek (hogy valóban, a patikamérlegen kiszámolt 20%- felelő-e a történések 80%-áért), hanem az arány.

És amennyiben az arányt a valós tapasztalatainkkal összevetjük, azt látjuk, hogy nagyjából alkalmazható a Pareto-elv: a változások döntő többsége a egy szűk érdekkör, esetünkben a vezető rétegtől, az elittől származik.

A maradék 80%, vagyis a túlnyomó többség csak a történések csekély részét irányítja. Amennyiben ezen 80%-ot a néppel azonosítjuk, akkor láthatjuk, hogy érdemtelenül hibáztatjuk őket. Van felelőssége az átlagembernek, vagyis a nép tagjának, de korántsem annyi, amennyit a nyakába igyekeznek varrni.

Tegyünk föl egy releváns kérdést: a rendszerváltás rendszerének kialakításáért ki a a felelős? A főbb megegyezések, a keretek kialakítása, vagyis a lényegi elemek megtárgyalása az "ellenzéki kerekasztal"-tárgyalások eredménye. Ezen tárgyalások pedig a régi elit és az új, feltörekvő elit tagjai között folytak, sokszor személyes kapcsolatokkal és rengeteg átfedéssel. Erről sokat lehetne írni, de talán majd máskor.

Lényeg, hogy az elit (a "20%", vagy még kisebb rész) döntötte el a rendszerváltás hajnalán, hogy milyen lesz itt a rendszer, nem  az átlagpolgár (a "80%"), tehát az elit a felelős, nem az átlagember. Ez így leírva közhelyesen hangzik, mégis, nagyon sokan mintha elfeledkeznének erről.

Nem magunkat kell marcangolni, hogy mit rontottunk el. Az elitet, vagyis az elit személyi összetételét kell megváltoztatni, és akkor lesz változás. Egyébként nem. Az elitet meg lehet változtatni belülről, felülről és kívülről, alulról (a nép irányából) viszont nagyon ritkán. Vegyük sorra:

belülről: amennyiben az eliten belül egyes érdekcsoportok viszályt szítanak, konfliktust kezdeményeznek, a hatalom megragadásáért. Látunk ilyet ma Magyarországon? Legutóbb Csányi szólt be, de aztán sietett is megnyugtatni a nagyérdeműt, hogy ő a Fidesz legjobb barátja.

felülről: amennyiben van egy szimbolikus figura, pl.egy király vagy köztársasági elnök, aki látva az elit áldatlan viszonyait, felülről belenyúl a viszonyokba, újrakeveri a kártyákat, megváltoztatja a leosztást: Ma MO-n van ilyen? nyilván nincs ilyen, a Közt. elnöknek gyakorlatilag semmi jogköre ezirányban nincs, egyébként is a Fidesz megbízható kádere. Áder, a káder.

alulról: a nép fellázad, és elkergeti az elitet, vagy legalábbis annak egy részét: a történelemben nagyon kevés ilyenről tudunk, és ahol meg is történt, pl. a Francia forradalomban, az újdonsült elit elég hamar frakcióharcokban számolta föl önmagát, hogy aztán egy olyan (kívülről jövő) egyeduralmat  hozzon létre (Császárság, Napóleon), aminek hatalmáról és erejéről a régi francia királyok is csak álmodhattak. Egyébként is: ha a nép nekiáll arisztokratákat kínozni és akasztani, jellemzően nem azok szokták kapni a büntetést, akik megérdemelnék (ők jó előre meg szokták szimatolni a bajt és elhúznak), hanem rendszerint a (relatíve) ártatlanok szoktak szenvedni, pl. arisztokrata aranyifjak, selyemfíúk, stb. Ezen mód tehát nem működik.

kívülről: katonai hódítás, esetleg jól megszervezett puccs útján egy külső hatalmi centrum átveszi a hatalmat. Az első esetben idegen államról van szó, a második esetben pedig egy az adott ország nyelvét beszélő hatalmi csoportosulásról, vagy karizmatikus emberről. Erre jó példa a korzikai Napóleon, az osztrák Hitler, vagy a grúz Sztálin. Lehetne őket "alulról jövőknek", a nép embereinek is tekintetni, mégis, az adott helyzet ismeretében elmondhatjuk, jellegükben inkább a kívülről (a peremvidékről), mintsem alulról (társadalmi helyzetük alapján) való származásuk a lényeg. Egyikük sem volt "szocialista" azon értelemben, hogy a saját társadalmi osztályát ("a népet") akarta előnyben részesíteni. Mindegyik egyeduralomra, vagy legalábbis az általa irányított csoport uralmára törekedett. Napóleon esetében eme célt a tanácsadói köre (Talleyrand, Fouché) és tábornokai (Murat, Bernadotte) valamint a testvérei (Joseph, Lucien) és a hadsereg, Sztálin esetében a kommunista káderek, Hitler esetében pedig a pártapparátus és az SS szolgálta.

Elmondhatjuk tehát a történelmi példák fényében, hogy az adott ország elitjét csakis kívülről lehet eredményesen és tartósan megváltoztatni.

Érdekes kérdés, hogy MO esetében mi tekinthető peremvidéknek, és ki tekinthető kívülről jött embernek. Peremvidéknek tekinthetők az jelenlegi országhatár melletti területek, de az elszakított részek, valamint az emigráció (Amerika, Ausztrália) hagyományosan (tehát legalább 2-3 nemzedék óta) ott élő magyar közösségei, vagyis minden olyan hely, ahol a magyar kulturális hatás csak korlátozottan érvényesül. Kívülről jött embernek tekinthető pedig mindenki, aki ilyen helyről származik. Érdekesség kedvéért ilyen ember pl. Kásler Árpád (Erdély), most hirtelen nem is tudok többet mondani. Ez tekinthető egyfajta sajátos magyar tragédiának, hogy nincs olyan gyarmatunk, peremvidékünk-perifériánk, ahonnan "vérfrissítést" tudnánk pótolni, ha a magterület már kifáradt-kiábrándult-megromlott elitje alkalmatlannak bizonyul feladata ellátására.

A végére egy fontos kérdés: a demokratikus választás -mint alulról való változás az ország politikai életében - alkalmas lehet-e az elitet kicserélni, megrostálni? Elvileg igen.

Azonban minél romlottabb, korruptabb egy ország berendezkedése, gazdasági-jogi-médiahelyzete  (százmilliárdokkal kitömött gazdasági háttérhatalmak, korrupt bíróságok, kormányzati totális véleménymonopólium) annál illúzórikusabb ezen eshetőség.

Nem zárom ki ennek lehetőségét, de azt látni kell, hogy az alulról jövő valódi változás esélye Magyarországon csekély.