Alkotó szellem: nemzeti kötelesség!

Magyar Nemzeti Feltámadás

Magyar Nemzeti Feltámadás

Puzsér Róbertről és a sunyiságról

2013. november 19. - Nemzetstratégia

"Nem árt ha néha beleérzel a másik emberbe."

- Puzsér Róbert

Puzsér Róbertet szinte mindenki ismeri. A köztudatba az egyik "tehetségkutató" műsor bírájaként tört be, de már előtte is nevet szerzett magának,  a híres fikázásaival. Itt rögtön kitérőt kell tennünk.


A magyar társadalom egyik rákfenéje, hogy a "valami ellen", és nem a "valami mellett" fogalmazza meg álláspontját,  önazonosságát. A  mostani baloldali ellenzék választási kampánya, amely a "zavarjuk el Orbán Viktort" -szólamon kívül gyakorlatilag nem tud Magyarország jövőjéről megfogalmazni, átütően éles szemléje ennek.

Puzsér módszere nagyon egyszerű. Azzal szerezni magunknak barátot, hogy mi csaholunk leghevesebben a falkában. A közmondásos "nagydumás", a "társaság lelke", aki ugyan az idő felében hülyeséget mond, de mivel már ismerik és úgysem lehet lelőni, mosolyogva elnézik neki, és időnként sörrel jutalmazzák. Ha egy kicsit jobb mint a háttérzaj, megfelel.

A magyar közélet sajnos kedvez az ilyen figuráknak, a másik feltűnő példa Bartos Cs. ("A nagy Bartos") István, és az ő felejthetetlen Youtube-videói. "A nagy Bartos" komoly eséllyel indult hogy "alternatív köztársasági elnök" legyen, Puzsér előtt is nyitva állt hát a pálya.

Most nem mennénk végig részletesen Puzsér munkásságán, amely régen is elég terjedelmes volt, és csak egyre dagad, megállíthatatlanul. Fikázta Kiszel Tündét, Hajdú Pétert, Balogh Szilárdot, és még sorolhatnánk. Mivel az idézett szereplők többé-kevésbé megérdemelték a bírálatot, ezért a bejegyzései több-kevesebb sikerrel vontak a Puzsér hatáskörébe számos érdeklődő fiatalt, akiknek elege volt a mai kultúra/közélet álságos mivoltából. Eddig ez rendben is van. Csakhogy.

Puszér Róbertnek van egy sokkal kevésbé nyilvánvaló oldala. Miközben a celebeket teljes gőzzel szidja,a politikában csak rejtetten mer szurkálódni. Többek között a "Nevem Senki" nevű, "pártoktól és bankoktól független" lapban teszi közzé a közéletre vonatkozó megfigyeléseit, fokozatosan, egyre erősebb politikai mondanivalóval megtöltve.

Politikai agitációs propagandájának lényege a bújtatott, sunyi módon a Jobbik által hirdetett politikai mondanivaló lejáratása.

 NINCS olyan hogy cigánybűnözés!

Ez egy 2009-es videó, "érdekes" módon épp akkor, amikor a Jobbik betört a köztudatba a "cigánybűnözéssel", aminek egyik fontos üzenete, hogy ha cigány követ el bűnt, akkor ne "fiatalként" vagy "xy illetőségű lakosként", vagy "x éves férfiként" hivatkozzanak rá a médiában, hanem írják le róla származását, mint ahogy ez az USÁ-ban, Kanadában és Németországban (a "fejlett nyugaton") is megtörténik.

Puzsér Róbertnek baja van a halálbüntetéssel is. figyeljünk a dátumokra.

soroksári tüntetéssel emlékszik Jobbik a megölt áldozatra - 2013 okt. 1 (Index)

Későbbi hírösszefoglaló:" halálbüntetést és kémiai kasztrálást ígért a Jobbik"

"A vérszomj a közös nevező" -Puzsér facebook, 2013 okt 1.

Ami a képviselői visszahívhatóságot, régi jobbikos ötletet illeti:

Visszahívhatóság: a Jobbik alaptörvény-módosítást kezdeményez a vak komondor ügyében -2013 nov. 6

Puzsér: nem visszahívás kell

Láthatjuk tehát, hogy Puzsér Róbert mindig gyanúsan a Jobbikra válaszolva, azzal vitatkozva fogalmazza meg véleményét. Lehet hogy azért, mert Puzsér keményen baloldali? Mert a 4k! támogatója?

A felvetett témákról külön el lehet beszélgetni, pro és kontra, ez egy másik bejegyzés témája lehetne. Az viszont egyértelműen bebizonyosodott, hogy Puzsér Róbert politikai szereplő, mivel politikai véleményt fogalmaz meg. Konkrétabban: a baloldal nevében fogalmaz meg politikai véleményt, és nagy valószínűséggel a 4k! nevű, főleg egyetemistákból álló csoport politikai támogatója.Ez persze csak feltételezés, hisz Puzsér Róbert becsületesebb, egyenesebb és gerincesebb annál, minthogy elárulja, kit támogat.


Miért érdekes mindez?


Mert így látható és érezhető, hogy Puzsér Róbert nem az egyszerű, beszólongatós figura, akinek magát el akarja adni. Puzsér mára kőkeményen politikai szereplő lett, és a megszólalásait is így kell kezelni.

Ami viszont a visszatetsző az egészben, és a poszt címe is erről szól: mint "középen álló", illetve "humanista, emberközeli" álca mögé bújva pocskondiázza a Jobbikot -íme a legújabb termés tőle - holott ez csak a hamis látszat,  valósághoz zéró köze van.

Reméljük hogy a politikai tudatosság fejlődéséhez mérten, egyre többe ember jön rá, hogy miféle embert ajándékozott meg érdemtelenül bizalmával.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetstrategia.blog.hu/api/trackback/id/tr975644208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása