Alkotó szellem: nemzeti kötelesség!

Magyar Nemzeti Feltámadás

Magyar Nemzeti Feltámadás

Széljegyzet az Orbán-Simicska viszályhoz

2014. szeptember 05. - Nemzetstratégia

Megvallom őszíntén, az elmúlt hónapokban nem követtem szorosan a magyar politikai életben kibontakozó belharcot a fideszen belül. Hallottam róla ezt-azt, de úgy gondoltam -részben pesszimizmusból talán - hogy a fideszen belül hagyományosan erős betyárbecsület és/vagy a "főnök (Orbán) szava" elsimítja a fölmerülő nehéz helyzeteket. Tévedtem.

A fidesz az RTL Klub és más médiumok megfejése érdekébe tavasszal bevezette a reklámadót. Az adó, a politikát figyelők többsége számára meglehetősen váratlan módon, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Hírtv-t és Magyar Nemzetet is nehéz helyzetbe hozta.

Az (Magyar Nemzet) áruspéldányok ára októbertől a jelenlegi 145 helyett 195 forint lesz, a havi előfizetés pedig 2990 forintra emelkedik. Liszkay szerint ritkán fordulnak az olvasóhoz ilyen rossz hírrel, majd hozzátette: „utoljára csaknem napra pontosan tizenkét éve, 2002. augusztus 31-én értesítettük Önöket áremelésről, akkor azért, mert a Medgyessy-kormány megvonta a Magyar Nemzettől az állami hirdetéseket”.

(...)A Hír TV-nél szeptembertől több műsor megszűnik, köztük a csaknem 150 adást megélt Retrográd, leállítanak, szüneteltetnek legalább hat politikai, kulturális, gazdasági jellegű műsort.

Csermely Péter indulatos cikkben kelt ki még júniusban (,„a kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára. A reklámadónak ugyanis sem más értelme, sem más üzenete nincs”),  A Hírtv pedig nemrég L. Simon László államtitkárt támadta meg a sajtótájékoztatón. Meg persze Seszták Miklós ügyletei, ugyebár. Emellett nem lehet szó nélkül elmenni, ezek komoly támadások.

Mi áll a hátterben? Miért akarja Orbán Viktor és köre háttérbe szorítani?

Elméletem szerint a Hírtv-t és a Magyar Nemzetet a kormány azért akarja marginalizálni, mert már nincsen rájuk szüksége.

Magyarországon a jobbos médiát két, egymásra megszólalásig hasonlító médiaegyüttes uralja. A már említett Hírtv-Magyar Nemzet, és "kistestvére", az Echo Tv -Magyar Hírlap páros, egy Simicskához hasonló kaliberű milliárdosal Széles Gáborral az élen.

A fidesznek addig volt szüksége minden számbajöhető médiumra, amíg végül megszerezte a kétharmadot, és vele a teljes közszolgálati médiát. Az elmúlt négy év a jobboldali médiumok ellaposodásáról és -jelentéktelenedéséről szólt (nyilván nem fognak nekimenni a kenyéradó gazdáiknak). A propagandát a 'közszolgálati' média mikrofonállványai és tintanyaló papírtigrisei is közvetíteni tudják, az értelmiségi(bb) réteget tömörítő Hírtv és Magyar Nemzet ehhez egyszerűen túlképzett volt, vagyis egyre rosszabbul tűrték a sztálinista dicshimnuszokat, időnként hangot is adva nemtetszésüknek.

A kormánynak a választások előtti populista osztogatás (rezsicsöki) miatt kétségbeesetten pénzre van szüksége, mégpedig onnan, ahonnan csak lehet. E környezetben a Hírtv és Magyar Nemzet fölöslegesek, hisz feladatukat a Magyar Hírlap, Echo Tv, valamint a Heti Válasz mamelukjai még talán jobban is el tudják látni.

A médiahatóságot és vele a magyar közszolgálati médiát a fidesz betonbiztosan tartja a kezében, az igazgatóság és a kuratórium összes tagja fideszes, elvileg teljesen leválthatatlanok, legalább 2019-ig, de az új NMHH -elnök 2022-ig. Egy ilyen környezetben fölös luxus ennyi tévét és újságot fönntartani, akik néhol még be is szólongatnak. És persze kell a pénz.

Akik úgy vélik, hogy előbb-utóbb csak kibékül Orbán és Simicska: akkor békülnénk ki, legalábbis lenne meg rá az esély, ha a reklámadó Simicskára eső részét eltörölnék. Valószínűtlen, mert minden fillérre szükség van, persze kizárni sem lehet.

Lehetséges következmények

1) a konfliktus magától megoldódik, helyreáll a béke vagy legalább fegyverszünet. Megvan rá az esély, bár Orbán Viktor minden hozzá közelállót előbb-utóbb lekoptat magáról, ezt látszik tenni most Simicskával is.Meg persze Simicskánal valami kárpótlást kell majd adni, a fidesz által neki okozott kár már most is elég nagy.

2) Az RTL Klubhoz hasonlóan a Simicska-média is "fölveszi a kesztyűt", és erősebben kormánykritikus hangot üt meg, a fidesz több "erős emberét" is célpontba állítva. Ez tűnik a legvalószínűbbnek, a konfliktus eszkalálódása. A támadások már most olyan mértéket kezdenek megütni, ahonnan arcvesztés nélkül visszatáncolni nem lehet.

3) Egy komplett pártszakadás, vagyis a fidesz értelmiségi(bb) rétege leválik, és magukra hagyja a párttitkárcsemete/párttag újgazdag bunkókat, a Simicska-média vezényletével. Előfordulhat, de csak akkor, ha a fidesz (egyelőre) legendás(nak tűnő) pártfegyelme valamely dolog miatt meginog.

Annyit minden bizonnyal el lehet mondani, hogy a 2006-os őszödi beszédhez hasonlóan ez is a ciklus elejétől fogja mérgezni az uralkodó politikai erőt, esetünkben a fideszt.

 

Frissítés: MNO-Vezércikk

Elemzés: a cikk ott követi el a hibát, hogy 'polgári mérsékletre' szólít föl, miközben pontos bűnlajstromot készít. A fideszes maffiaszellemiség ezt sosem bocsájtja meg, sőt: pont ezért lett a Simicska-média odajuttatva, ahol most van. Néha van olyan hogy a "húzd meg- ereszd meg taktika" (szándékosan túlzó követelésekkel állnak elő, majd 'nagyvonalúan' engednek belőle) jegyében visszatáncol, de az előre beleszámolt lépés. Spontán, önálló kritikát a fidesz nem tűr. Meg egyébként a fideszesek úgysem Körmendy Zsuzsannát, hanem Simicska Lajost látják a támadás mögött, s legalábbis részben igazuk is van.

A baloldallal való ijesztegetés pedig , a helyzetüket ismerve, hiteltelen. A fidesz-szavazók többsége akkor is a pártra szavaz, ha egy kitömött szalmabábot indítanak az adott körzetben. Lázár nyilatkozatai nem fognak fideszes szavazókat eltántorítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetstrategia.blog.hu/api/trackback/id/tr156673557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.10. 22:56:10

Elméletem szerint a Hírtv-t és a Magyar Nemzetet a kormány azért akarja marginalizálni, mert már nincsen rájuk szüksége."

már hogy a fenébe ne lenne rájuk szüksége?
mégis szerinted ki fizeti a hír tévét? ha nincs rá szöksége akkor minek pénzelik?
a nagynyilvánossági gumicsontokkal, l. simonokkal nehogy már következtetéseket vonjunk le, ez csupán gumicsont, semmi más.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.10. 22:58:05

én nem látok semmiféle rezsicsökit, nem érzem. 27-es áfa mellett meg nehogymár ne tudják fizetni ezeket. rekordmagas az áfa, az egész világon rekordmagas.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.09.11. 21:08:40

@tesz-vesz: "mégis szerinted ki fizeti a hír tévét?"

Jobbára Simicska, de ősztől mégis hat műsort fognak szüneteltetni, ott van az idézetben.

"már hogy a fenébe ne lenne rájuk szüksége?"

Mindenhonnét a fideszpropaganda ömlik, elég bekapcsolni tévét-rádiót. Egy ilyen környezetben a Magyar Nemzet- Hírtv csak cifraszűr, amikor ott van a hithű talpnyaló magyar Hírlap és az Echo.

"én nem látok semmiféle rezsicsökit, nem érzem. 27-es áfa mellett meg nehogymár ne tudják fizetni ezeket. rekordmagas az áfa, az egész világon rekordmagas."

Az áprilisi választások előtti rezsicsökiről beszéltem, aminek a fedezetét valahonnan elő kell teremteni. De lehet beszélni az irtózatos ablakon kiszórt százmilliárdokról is (stadionfelújítás stb) valakinek fizetni kell a cehhet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.12. 16:49:20

@Nemzetstratégia: miért pont a simicska fizeti? honnan lehet ezt tudni?
más fideszes oligarcha nincsen?

"A Hír TV-nél szeptembertől több műsor megszűnik"

és? most sírni kéne? hogy kapcsolódik ez a simicska-orbán viszonyhoz? és akkor "sajtószabadság" sincsen? a népszabadság a mértékadó hírportál? felültél a komcsi gumicsontra...

ja, hogy már örök időtartamra rendezkedtek be a fideszes elvtársak, azért nem kell "cifraszűrni".

"aminek a fedezetét valahonnan elő kell teremteni"

nem tudjuk az állami adatokat. a komcsik primkók is, meg összevissza hazudoznak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.12. 16:52:29

@Nemzetstratégia: " Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzet és a Hír TV először a reklámadó bevezetésekor ment szembe a kormány akaratával"

nem tudjuk hány százalékban simicskáé.

"a reklámadó bevezetésekor ment szembe a kormány akaratával"

édes Istenem, bárki elhiszi, hogy szembementek, te jó ég, EZ GUMICSONT!
már maga a reklámadó is gondolom, de csak a függetlenség álarca miatt is tiltakozott

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.09.13. 23:16:25

@tesz-vesz: Azt látjuk, hogy mindkét médiumnál 'megszorítások' vannak, ami a cégeket birtoklót -akárhány százalékban tulajdonolja Simicska- rosszul érinti. Ha valamiben részvényed van, és a kormány elkezd vele szívózni, tökmindegy hány százalékban a tiéd, minden esetben rosszul jársz.

"és akkor "sajtószabadság" sincsen? a népszabadság a mértékadó hírportál?"

Nem kell túlzásba vinni a dolgokat, a "sajtószabadság" önmagában semmit sem ér (pl. hogy írhatsz valamit egy blogra amit jó esetben pár tízezer ember olvas) ha a tömegekhez nem tudod eljuttatni az üzenetet, kismillió ok miatt, hadd ne részletezzem miért...

ja, hogy már örök időtartamra rendezkedtek be a fideszes elvtársak, azért nem kell "cifraszűrni".

igen erről beszéltem.

"nem tudjuk az állami adatokat. a komcsik primkók is, meg összevissza hazudoznak."

Magyarországon szinte semmi állami adatot nem lehet tudni, ez egy ilyen ország, mindenki találgatni kényszerül, ami pedig a népszabit illeti, szerintem most nagyjából igazat közöltek, persze nem tudom bizonyítani (de te se cáfolni). Maradjunk annyiban hogy lehet ez is meg az is, egy blogbejegyzést megért, hátha lesz belőle valami. De lehet hogy nem lesz belőle semmi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.22. 16:19:57

@Nemzetstratégia: "mindkét médiumnál 'megszorítások' vannak, ami a cégeket birtoklót -akárhány százalékban tulajdonolja Simicska- rosszul érinti. "

már miért érintené rosszul? amikor annyi pénze van, hogy el se tudja költeni?
az elbocsátások HÍRE még nem megszorítás.
simicska olyan mint csányi, ők sose vesznek össze, orbán meg azt mondja amit ők mondanak. nem vesznek ők össze, ez csak egy gumicsont, amivel rágódni lehet.

tudod kivel vesztek eddig össze? fenyő jánossal, a vico-s médiavállalkozóval. meg is ölték. simicskával senki se veszett össze. főleg nem orbán, aki egy ripacs színész csak, nem ő hozza a döntéseket hanem a rotschildal üzletelő csányi, meg simicska. meg földkérdésben raskóék. ennyi.

már az egy hazugság, tévedés, hogy orbánnak bármiféle hatalmat tulajdonítunk. hogy vele bárki is összeveszhet, ez a szokásos komcsi népszabadságos gumicsont.

nem rendezkednek be örök időszakra, mert az mszp tervezett váltópártja a fidesz, mindkét helyen komcsik fattyai vannak.

ez számomra nyilvánvaló gumicsont, micsoda bulvár már, hogy összevesztek, mint a barátok köztben. durciznak. hát ezek a elvtársak nem így működnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.27. 17:29:19

" valójában Simicska Lajos szakított Orbánnal. Ez a történet arról szólt, hogy a vállalkozó állítólag képtelen volt megemészteni a miniszterelnök legújabb politikai törekvéseit, mert nagyon eltértek attól a demokratikus iránytól, amit szakkollégistaként annak idején együtt tűztek ki maguk elé."

jahaha!

index.hu/belfold/2014/09/26/ki_kivel_utkozik_az_orban-simicska-haboruban/
süti beállítások módosítása