Részletek egy könyvből. Szerző, cím stb a bejegyzés végén

(...)"a forradalom nem más, mint egy nép ősi életformáihoz -gondolkodásbeli, erkölcsi életformáihoz - való visszatérés, azoknak a dermedt, gátló formáknak széttörése és levetése a nép egyéniségének, virágzásának, szaporodásának és kulturális fejlődésének az érdekében, amelyek időről-időre idegen elemként rárakódnak, s természetes vérkeringését megfojtják. Az igazi forradalom tehát: radikális konzervativizmus."(1)

Kodolányi itt nem részletezte tovább ennek tartalmát, de utalt egy másik (...) cikkére, a Volt-e kompromisszum? címűre, amelyben kifejtette, mit kell érteni "radikális konzervativizmuson", illetve mi az "aktív nacionalista forradalom".(...)(2)

A tanulmány foglalkozik az összeomlás körülményeivel, az őszirózsás forradalommal és a tanácsköztársasággal, úgy látva, hogy annak bukását követően az "újjászületésre" megvolt minden kedvező előfeltétel. Mert a "magyarság legértékesebb részei rátaláltak nemzeti öntudatukra", fölismerve a "magyar szellem teremtő értékét", mert tudták, hogy "az igazi forradalom nem ellentétes a konzervativizmussal".

Mit kellett volna tehát hoznia az ellenforradalomnak? - kérdezi Kodolányi. Válasza: Forradalmat.

"Meg kellett volna valósítania a földreformot s vele egyidejűleg egy, az ország egész területére kiágazó szövetkezeti rendszert.

A nagyüzemeket, pénzintézeteket szövetkezeti kezelésebe kellett volna vennie.

Valóban demokratikus politikai formákat kellett volna megteremtenie, hogy szabadon érvényesülhessen a magyar értékek kiválasztása.Gyökeresen kellett volna irtania a magyar demokráciát elhomályosító társadalmi előítéletet.

Hozzá kellett volna látnia a közoktatás teljes átalakításához, az iskolarendszer demokratizálásához kisdedóvótól egyetemig. Ki kellett volna gyomlálnia nemcsak a zsidó, de a német szellem palántáit is az oktatásból, új alapokra fektetve a tanítást ezzel.

Erős kézzel kellett volna belenyúlnia a társadalom szabad kultúrszervezetibe, kipusztítván onnét a magyar kultúrával ellentétes szellemet, elnyomva az ilyen szellem megnyilvánulásait. Egyszer és mindenkorra rendet kellett volna teremtenie könyvkiadásban, színházban.(...) Végképp el kellett volna fojtani az idegen szellemiségű kapitalista sajtót.

A gazdasági és politikai újjáteremtéssel egyidejűleg mélyen bele kellett volna nyúlnia a népjóléti kérdések megoldásába, tehát rendeznie kellett volna a munkaidő, munkabér, családi bér problémáit, az üzemekben fel kellett volna állítania a munkások és gyermekek egészségvédelmének intézményeit (gyári bölcsőde, fürdő, étkező, olvasó stb.). Hozzá kellett volna fognia a falusi betegápolás biztosításához, a fölosztott földeken új falvak építéséhez, a népszaporodás feltételeit legalább csírájában meg kellett volna teremtenie.

Ez lehetett volna programja az "aktív nacionalista forradalomnak", ehelyett azonban "az ellenforradalom - ellenforradalmat hozott".(...)

"Kompromisszum nélkül mentették meg az antiszociális földbirtokrendszert. Nem ismertek kompromisszumot az ipari munkásság követeléseinek elutasításában. Kompromisszum nélkül állították helyre a 67-ben teremtett politikai rendszert. Elvetettek minden kompromisszumot a demokratikus, népi szellemi alkotás kérdésében, megalkuvás nélkül visszanyomták a paraszti rétegekből felemelkedő ifjúságot a felső bürokrácia és az értelmiségi osztály sarjainak érdekében. Tudni sem akartak kompromisszumról azokban a fontos kérdésekben, amelyek a régi Magyarország elporosodott intézményeit eltakarították volna."

Ami mégis történt az ellenforradalommal - mondja Kodolányi -, "a modern népi Magyarország" szellemi alapjainak lerakása, ami " az ellenforradalommal jött, de annak ellenére érvényesült". A népi mozgalom érdeme, azoké, "akik hol magányosan, hol kisebb-nagyobb társaságokba verődve, csökönyösen és elfojthatatlanul táplálták szívükben a szellemében magyar, formájában népi és szociális Magyarország lángját. Nekik sikerült "az igazi magyar forradalmat elindítani, az egészséges ösztönöket felszabadítani" - fejezi be gondolatmenetét.

(...)

Németh László a "magyar radikalizmusban" a következőket látta: "Magyar nézőpont, társadalmi fölszabadítás, új mélymagyar kultúra, európai küldetés". Amit a "magyar radikalizmus" társadalmi és politikai eszmékben adott - írja Németh - "magasan fölötte állt annak, amit ide Európa bármely részéből behozhattak". Mindez azonban - bár szellemében készen volt a harmincas évek elején - nem valósulhatott meg, mégpedig azért, mert Gömbös Gyula helyén 1934-35-ben "nem egy egészségesebb, bátrabb és eszesebb ember" állt.

Ennek a "sok agyban kiforrott eszmének" mégis megvannak a parancsai minden helzetre - jut el a szerző az aktuális következtetésig: "A mai parancs például ugyanaz, ami volt egész más európai konstellációk idején: alkalmazkodni, amennyire muszáj s csinálni tovább a magunk magyar ügyét, amennyire lehet.". Vagyis folytatni a "Habsburg-romok" eltakarítását (értve ezen a nagybirtokot és a zsidó nagytőkét) annál inkább, mert azt a környező Európában semmi sem védi; rohamosabban beleépítkezni "népünk és múltunk lelkébe, hisz mindenki érti, hogy erre már csak mint védő csonthéjra is szükségünk lehet".

De mennyire lehet a „magyar ügyet” folytatni? Alig az adott belpolitikai viszonyok között, amelynek hatalmasságait Németh László a következő erőkben látta: a legitimizmusban (értsd: a „Habsburg romokban”), amelynek keretében szerinte igen sok író, művész s a tudomány nagy része „beleragadt”, a kormányban, amely ugyan sértetlenül átvitte a magyar népet a háború másfél évén, de a reformoktól makacsul elzárkózva veszedelmes helyzetbe hozta az országot, mert „lassan üres héj lesz, melyből minden tartalom elszivárgott, s hogy a nyomásnak ellenállhasson, mindinkább azokra kell támaszkodnia, akiknek a befolyása a magyar népre bármely pillanatban szükségtelen katasztrófát zúdíthat”. Végül a nyilas-mozgalomban, amelynek „vitorláiban van az a szél vagy egy része a szélnek”, amelyet a „magyar radikalizmus” akart a társadalomból fölkavarni. „Volt egy kész vezetőgárda egy nagy magyar mozgalom számára – mondja sajnálkozva –, s nem jött meg hozzá a tömeg. Most itt vannak a tömegek, s dilettánsok a vezetői. Nem olyan fátum ez, amelyben egy nemzet elpusztulhat?” (3)

(1): Kodolányi János: Esti beszélgetés. Magyar Élet, 1940 aug.

(2): Húsz év a magyar fajpolitika szolgálatában. A " Honszeretet" beszámolója. Budapest 1940. 5-14. old.

(3): Németh László: Magyar Radikalizmus Kelet Népe, 1940 dec. 1.

In: Juhász Gyula: Uralkodó eszmék Magyarországon 1939-44, Kossuth könyvkiadó, 1983, 109-11. old.