Alkotó szellem: nemzeti kötelesség!

Magyar Nemzeti Feltámadás

Magyar Nemzeti Feltámadás

A pszichopátia főbb jelllemző összetevői

2013. november 04. - Nemzetstratégia

Az elmúlt bejegyzésben megállapítottuk, hogy Orbán Viktor a "promoter"- ("előmozdító") típusba tartozik a Taibi Kahler által lefektetett  személyiségelmélet (karakterológia) alapján, amelyet a NASA részére, az amerikai űrhajós-jelöltek személyiségének megismerésére és föltérképezésére fejlesztett ki. Ezzel párhuzamosan Dr. Paul Ware-rel dolgozva megalkotta az un. Kahler-Ware tipológiát, aminek lényege, hogy a kahleri tipusok jól értelmezhető, besorolható és pontos helyet kaptak a klasszikus pszichológia eszköztárában. Úgy is mondhatjuk, hogy a kahleri típusok s személyiség pozitív aspektusait ragadták meg, míg a ware-i besorolás arra összpontosít, mi van ha az illető átbillen, a rossz irányba megy el.

Orbán Viktor személyisége a klasszikus pszichológiai személyiségelmélet szerint az antiszociális személyiségzavar jellemzőit ölti magára. Teljesen természetes, hogy stresszhelyzetben az ember visszanyúl az ösztönös énjéhez, nagyobb erőt fejt ki, és ez bizonyos meghatározott kategóriába beleesik.

Orbán esetében eme kategória az Antiszociális Személyiségzavar, kódnevén ASPD.

Dr. Robert Hare, kanadai kriminálpszichológus véleménye szerint, amely az egyik jelentős fősodorbeli véleménynek tekinthető, a pszichopátia és az ASPD lényegét tekintve abban különbözik csupán, hogy az ASPD kritériumai jellemzően inkább a törvénnyel való összeütközésre koncentrálnak, míg a pszichopátia kritériumai inkább az illető személyiségét veszik célba. Ama pszichopaták akik összeütköztek a törvénnyel, ASPD-k is, de nem minden ASPD pszichopata.  Sok pszichopata van, aki magas pozíciót betöltve, megbecsült állampolgárként teszi tönkre embertársai életét.

A következőkben teszek kísérletet az ASPD/pszichopátia összefoglalására, Dr. Hare ellenőrzési listája alapján. Előre szeretném fölhívni a figyelmet, hogy egyrészt nem akarom föltalálni a spanyolviaszt vagyis mindenhol forrásokra támaszkodom, másrészt pedig mindenki nyugodtan olvasson utána, ellenőrízze le, hogy valóban úgy van-e minden, ahogy írtam.

Az antiszociális-pszichopátiás személyiségzavar főbb összetevő Dr Hare ellenőrző listája ("Hare psychopathology checklist") alapján:

1. Faktor

Személyes vonások

Bőbeszédűség ("nagy dumás")/felületes vonzerő (angol:glib/superficial charm)

El van telve magától ("önmagától való elteltség" - grandiose sense of self-worth)

Megrögzött hazudozás (pathological lying)

Svindlerkedés/manipuláció (conning/manipulative)

Érzelmi vonások

A bűntudat hiánya (Lack of remorse or guilt)

Érzelmi szegénység (Emotionally shallow)

Szeretetlen/empátiahiányos (Callous/lack of empathy)

Képtelen tetteiért felelősséget vállalni (Failure to accept responsibility for own actions)

2. Faktor

Életmód

Igény az ingerekre/hajlam az unalomra (Need for stimulation/proneness to boredom)

Parazita életvitel (Parasitic lifestyle)

Valós, hosszútávú célok hiánya (Lack of realistic, long-term goals)

Lobbanékonyság (Impulsiveness)

Felelőtlenség (Irresponsibility)

Közösségellenes vonások

Szegényes viselkedéskontroll (Poor behavioral controls)

Korai viselkedési problémák (Early behavioral problems)

Fiatalkorú bűnözés (Juvenile deliquency)

Feltételes szabadláb megsértése (Revocation of conditional release)

Bűnözői rugalmasság (Criminal versatility)

A kórképhez szervesen hozzá nem tartozó vonások

Sok házasság (Many short-term marital relationships)

Promiszkuitás (Promiscuous sexual behavior)

 

Kérdések, tévhitek

De hát a pszichopata az nem a börtönben csücsülő, vagy épp védtelen áldozatokra vadászó veszedelmes sorozatgyilkost jelenti?

NEM.  Pszichopaták lehetnek kényelmes vállalati pozíciókban, vezérigazgatói székekben is. Dr. Hare nagyszerű, magyarul is megjelent könyve példák tucatjait hozza fel alátámasztásként. Figyelemreméltó, hogy a média torzításai miatt az emberek nem is sejtik, hogy mennyi pszichopata üldögél felsőbb helyeken a "tisztes" felsővezetők között.

(Dr. Hare a témában megjelent legújabb könyve magyarul.)

Akkor most OV pszichopata?

Ezt akkor lehetne megtudni, ha kitöltené Dr. Hare ellenőrző listáját. Nyilván ezt nem fogja megtenni (vagy ha megtette, nyilván az eredménye soha nem fog a széles nyilvánosság elé kerülni). És amíg nem tette meg, vagyis nem ismert ennek az eredménye, addig a tudományos kritériumok alapján mindenki az mond, amit akar.
Válaszunk tehát: amennyiben OVnek van sötét oldala, akkor tudományos, lélektani alapon ez a pszichopátia, igen.

Ez így nagyon elvont. Mit jelent a gyakorlatban, ha az országnak egy pszichopata a vezetője?

Valószínűleg azt jelenti, hogy az illető akivel épp van, annak húzza a hegedűt, megrögözött hazudozó. Egyszer mezőgazdaságot, másszor az informatikát, (2) harmadszor az ipart(3) jelöli meg kitörési pontnak. Folyamatos kettős beszédet (4) folytat, a mondókáját lehet így is meg úgy is érteni. Lobbanékony, nem szereti ha visszaszólnak neki. Persze ezek ráutaló jelek, nem bizonyítékok. Bizonyítékot, pozitív vagy negatív értelemben, a teszt kitöltése jelentené.

Ezek persze csak kiragadott részletek a 'nagy műből',  mindenkit buzdítanék hogy keressen ő is hasonló jeleket az ellenőrzőlista alapján, mert tudományos alapja mindenképp van.

 

Lábjegyzetek


(1) ""A föld megmutatja, kik vagyunk” – fogalmazott, kijelentve: Magyarország egy mezőgazdasági ország."

(2) "„nekünk, magyaroknak az IT-szektor korlátlan lehetőséget nyújt a gazdaságunk fejlesztésére"

(3) "A magyar újraiparosítási politika folytatását sürgette Orbán Viktor miniszterelnök annak érdekében, hogy egy-másfél éven belül Magyarország legyen az az európai uniós állam, ahol a GDP legnagyobb aránya az ipari termelésből származik."

(4) Aratás éve = "jó lesz az aratás" (búza, kukorica, stb)

                      =a kormány pozitív gazdasági eredményei idén (2013) fognak először tömegesen jelentkezni

Figyelemre méltó, hogy ezt Orbán május 15-én mondta, amikor már látszott, hogy a bőséges tavaszi esők miatt a búzatermés kiváló lesz, valamint a 2012-es aszályos, kiégett terméshez képest még egy közepes év is az "aratás éve".  Tehát ha nem is lesznek gazdasági eredmények, "bizonyos értelemben" továbbra is igaza lesz, hisze a termésről, legalábbis a búzáról már előre lehetett tudni hogy az kiváló lesz. (Persze a nyárközépi aszállyal még ő sem számolt, ami a kukoricát és a napraforgót egy-az-egyben kiégette, de "negyedrészt" még így is igaza van.)

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetstrategia.blog.hu/api/trackback/id/tr395614114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lexa56 2013.11.06. 18:42:50

Én ezt ilyen szépen nem tudtam volna megfogalmazni, de régóta meggyőződésem, hogy gátlástalanul erőszakos, beképzelt és minden ízében hazug (hamis) ember.

sárospataki 2013.12.06. 11:12:30

Ó jaj, ó jaj.

Én nem akarom Orbánt különösen védeni, de ez itt nagyon gáz.

Először is, azt sem tudod, hogy működik a PCL-R. Minden tényezőre (20 darab) adható 0, 1 vagy 2 pont, a nem jellemző, kicsit jellemző, nagyon jellemző. Ez összesen 40 pontot jelent, és 30-tól számít antiszociálisnak valaki. Az antiszociális személyiségzavar az nem ugyanaz, mint a pszichopata, és ez az antiszociálist méri (annak ellenére, hogy a nevében benne van a psychopathy). A második klaszterből semmi sem igaz rá, nem kínozott állatokat, nem lopott, csalt és vert át embereket, nem volt fiatalkorú bűnöző. Márpedig elég 5 faktor, amelyik nem jellemző a páciensre, és máris nem tekinthető szociopatának (kapásból: valós, hosszútávú célok hiánya; szegényes viselkedéskontroll; korai viselkedési problémák; fiatalkorú bunözés; feltételes szabadláb megsértése; sok házasság). Fogalmad sincs tehát, ki a pszichpata, szociopata (anitszociális személyiségzavar), hogy néz ki, nem találkoztál ilyen emberrel, vagy ha igen, nem tudod, hogy az volt. A fenti kérdések egy része minden sikeres emberre igaz (erről mindjárt bővebben), a pszichopaták nem látványosak, kedvesek, mosolygósak, a normalitás álcáját használják a parazitaságra.

Eleve, Hare írja is, hogy nagyon óvatosan a laikus diagnózissal, mert megbélyegez, félrevezet. És emberek viselkedhetnek pszichopataként akkor is, ha nem azok, Hare egyébként az európai cigányságot hozza fel példaképpen, amely kulturálisan és csoportosan olyan jegyeket mutat, mintha, de nem az.

Egyszóval az első klaszter/faktor az a nárcisztikus személyiség(zavar) elég pontos leírása. Nárcizmus nélkül senki sem lesz sikeres, sem művész, sem politikus, főleg, ha egy kis hisztrionikus (magyarul: magamutogató, drámakirály/nő/, hisztérika) stichje is van a dolognak. Ezek mind, a nárcisztikus, a hisztrionikus, a pszichopata az un. dramatikus személyiségzavarok kategóriájába tartoznak. Nyilván minden politikusnak van valami ilyen huzatja, gyurcsányferenc pl. inkább jellegzetes hisztérika és pszichopata. Ő a tipikus szélhámos egyébként, ami pszichopata jellemző, érdemes megnézni, hogy milyen gyorsan ment végig a ranglétrán, mennyire gátlástalanul csinálta, és mekkorát bukott. A pszichopaták ugyanis nem rendelkeznek veszélyérzettel, amely a sérült emocionalitásuk következménye, nincs empátiájuk és önmagukat sem féltik, viszont mindenkit manipulálni akarnak (mert a normális interperszonális viszonyokra képtelenek), ezért sokszor buknak. Viktor inkább nárcisztikus, paranoid beütésekkel. Egyébként a DSM-V-ben már nem tiszta személyiségzavarok vannak, hanem személyiségzavar-dimenziók.

Lepszichopatázni valakit az olyan borzongásos, megfejtős konyhapszichológia, csak sajnos nem visz előre, főleg, ha nem érted a pszichopata lélek lényegét.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.12.06. 12:07:30

@sárospataki lány: :) kösz hogy felmondtad az idevágó szakirodalom részleteit.

A pszichopata ellenőrző listában, mint említetted, az első klaszter a narcisztikus faktor. A teszt tehát ezt _méri_, meg persze még mást is mér. Tehát ha valaki narcisztikus személyiségzavaros, azt is nagy eséllyel meg lehet tudni, még akkor is ha nem kifejezetten ennek mérésére készült.

Kit bélyegzek meg? Senkit sem. Ha nem írtam le legalább kétszer a cikkben hogy nincs rá bizonyítékom, akkor egyszer sem. akkor lehetne megtudni, ha kitöltené a tesztet. Ki fogja tölteni? nyilván nem fogja, tehát a pszichológia törvényszerűségein belül mindenki azt gondol amit akar.

Gyurcsány pszichopata, ebben egyetértünk. De Orbán is hajlamos rá, még akkor is ha ő inkább NPD, narcisztikus.

Orbán nagyon erősen a Promoter típus a Kahler-féle személyiségtipológián, az pedig jellemzően inkább antiszoc. Az antiszoc meghatározásában viszont benne van hogy "összeütközésbe került a törvénnyel", orbán viszont ilyet nem csinált, marad tehát a pszichopata, és esetleg még a nárcisztikus.
E kettőből lehetett választani, és én a pszichopatára tippeltem.

Egyébként teljesen tökmindegy, mert a Hare ellenzőrző-lista a narcisztikussságot is méri, és ha kitöltené, akkor nyilván kiderülne, melyikünknek van igaza.

Úgyhogy ha az igazság kiderülése számít fontosnak számodra, akkor drukkol te is ezért.

Állampolgári beadvány kell, hogy Orbán töltse ki a Psychopathology Checklist-tesztet, és még egyet, amelyik kifejezetten a narcisztikusságot méri, hogy az állampolgárok teljeskörű képet kapjanak az elmeállapotáról. Mert az alapján amit Orbán megrögzött hazudozó módjára mindet összehord, csakis a legrosszabbra tudok gondolni. Folyamatosan, megállás nélkül, mindennap hazudik.

sárospataki 2013.12.06. 19:59:21

@Nemzetstratégia: Tévedésben vagy, nincs olyan, hogy kitöltendő teszt ezzel kapcsolatban. A PCL-R nem egy teszt, hanem egy tíz pontból álló - mint ahogy a neve is mondja - ellenőrző lista, és egy hozzá tartozó kézikönyv. Magyarországon szinte egyáltalán senki sem foglalkozik vele (mondhatni, a témakör kicsit elhanyagolt).

Az történik, hogy a pszichiáter vagy pszichológus egy kidolgozott módszertan (kézikönyv) szerint interjút készít, bűntörténetet vizsgál, személyiségrajzot készít, ez egy 4-5 napos tevékenység, és a végén ezt számszerűsíti. Tehát ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ha az adott kérdésre A-t válaszol, akkor önző, ha B-t, akkor nem önző, ez nem az IPM vagy a Füles magazin.

A módszert nem a személyiségzavar önmagában való feltérképezésére találák ki, ez egy törvényszéki bűnügyi szekértői eszköz, és gyanú esetén súlyos bűncselekmények elkövetőit vizsgálják ezzel. Ugyanis a pszichopata beszámítható, míg mondjuk a skizofrén nem, ezért fontos a viszonylag pontos diagnózis.

A PCL-R tehát kevésbé alkalmas a fehérgalléros pszichopaták kiszűrésére, akik empátiamentesek, manipulatívak, átvernek, de nem ütköznek törvénybe, mert elég okosak hozzá, vagy mondjuk 29-et értek el a 30-ból, és még sorolhatnám.

Orbán valószínűleg rendelkezik egy ismérvvel, amely nem jellemző a pszichopatákra: látványosan konfliktuskereső. Hatalommániája sem az uralkodásról szól (a pszichopaták ilyenek), hanem önnön nagyságának kihangsúlyozásáról (nárcisztikus, maximalista jegy).

Mindenesetre a pszichopata diagnózissal még olyan szinten is vigyázni kell, hogy vajon XY pszichopat? á lá Blikk.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.12.07. 22:12:18

@sárospataki lány: Ha Mo-n szinte senki sem foglalkozik vele, akkor a téma nem kicsit elhanyagolt, hanem nagyon.

Izgalmas kérdés hogy vajon orbán narcisztikus vagy pszichopata-e de mivel a narcisztikus csupán maximalizmusban illetve abban különbözik hogy általános karakterjellegében kissé óvatosabb a pszichopatánál, de egyébként ugyanúgy ő a világegyetem középpontja és mindenki más le van magasról ejtve, ezért én ezt végsősoron részletkérdésnek tekintem. Egyik is beteg állat, meg a másik is az.

Azt se felejtsük, hogy orbán nem a sarki fűszeresként űzi szemét kis játszmáit, hanem egy ország miniszterelnöke. Ezt hívjuk ég és föld különbségnek.

Igenis mindenkinek tisztába kell jönnie, hogy elképzelhető, hogy miniszterelnök egy, a saját népén parazita módjára élősködő beteg állat. Nem állítom, nincs bizonyítékom, de elképzelhetőnek tartom.

Azonkívül a cikkem arra is jó, hogy az ilyen fenevadakra fölhívja a figyelmet, akikről a társadalom és a szakma döntő része semmit sem tud.

"Mindenesetre a pszichopata diagnózissal még olyan szinten is vigyázni kell, hogy vajon XY pszichopat? á lá Blikk."

Erősen kétlem hogy e kérdésben hogy kérdés vagy feltételezés szintem Orbánt pszichopatának vélhetem-e, megmondjad hogy mit csináljak. igen, annak vélhetem. Állampolgári jogom hogy megfogalmazzam a véleményemet. Senki nevesíthető személyt nem bélyegeztem meg, még ötszázszor leírhatod, akkor is ez marad a helyzet.
Ha kiderül hogy narcisztikus és nem pszichopata, akkor is félig igazam lesz, hisz mindkettő ugyanúgy önimádó, empátiahiányos, megrögzött hazudozó, szegényes érzelmi világú stb. és ami a legfontosabb: szabadon garázdálkodva hagyva ugyanúgy kárt okoz mindkettő.

A legnagyobb baj, hogy egyszerű állampolgároknak kell ebbe belemenni, amikor a szakmának kéne. De hát ugye senki nem foglalkozik ezzel. Hát akkor majd foglalkozom én. És mindaddig igazam lesz, amíg legalább egy pszichológus nem veszi a fáradtságot, hogy kiderítse mi áll orbán kóros hazudozásainak hátterében.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.13. 18:32:16

@sárospataki lány: nem lopott, csalt és vert át embereket"

azt mondtad nem akarod védeni orbánt: 82-ben "majdnem beszervezték", a saját honlapja tanúsága szerint, az idióta még be is vallja maga, hogy ő folyamatosan hazudik, kezdetben azért mert rendszerváltónak mondja magát, utána meg már nemzeti, kereszténynek.
nagyonsokat lopott, borzalmasan sokat.

"nem volt fiatalkorú bűnöző."

szerintem ez a beszervezettség, utána meg letagadás, ellenkező oldalra állás vmi ilyesmi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.13. 18:35:12

@sárospataki lány: sok házasság?

mi van a sok megcsalással a luxusprostikkal? annak számít? legendás a híre körükben.
és mi van ha a házastársának is vannak komoly igazmondási problémái, ezért maradnak együtt?

Lévai Anikó - A Tisza íze, egy kommunista gyereke ő is, állítólag érdekházasság
mekkora kamu duma, borzalmas a megfelelési kényszer:
34:25 "akkhor tudtam, hogy az öreg az rendbe van" mert nem ságvári utcát mondott, aha.
hazudik
www.youtube.com/watch?v=SsNHA-9YZg0

de ha igaz is, milyen most a viszonya orbán apjával? és orbán ekkor még hívő komcsi volt, mikor megismerkedtek.

sárospataki 2013.12.16. 11:38:51

@Nemzetstratégia: a narcisztikus és a szociopata között nem (csak és főleg) a mérték a különbség. A nárcisztikus személyiségzavar egy válaszreakció a környezeti behatásokra, míg a pszichopata annak születik. A nárcisztikus deperszonalizálja az ellenséget, a pszichopata eleve nem érez semmit senkivel szemben, ha érted a különbséget. Tehát nem az van, hogy a durvább nárcisztikus már pszichopata, ezeknek a személyiség-problémáknak hasonló a kinézete.

Az nem újdonság, hogy a politikusok pszichopata-gyanús viselkedést produkálnak, tehát ilyen irányú gyanúid információtartalma alacsony. A többi meg fantazmagória, bocs.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.12.16. 19:30:56

@sárospataki lány: "Tehát nem az van, hogy a durvább nárcisztikus már pszichopata, ezeknek a személyiség-problémáknak hasonló a kinézete."

Ezt hol állítottam? Sehol.

"Az nem újdonság, hogy a politikusok pszichopata-gyanús viselkedést produkálnak"

És? Pont ezért kell őket megvizsgálni, mert mi van ha van egy igazi pszichopata is ámokfut a körükben?

Egy elméletet állítottam föl, Orbán pedig a kóros hazudozásával belefér a pszichopata kategóriába. A narcisztikusba is. Pusztán ennyit feltételezek róla. Aki nemhiszi, járjon utána.

sárospataki 2013.12.18. 11:55:47

@Nemzetstratégia: sajátos hiba a diagnosztizálást nem tanult embereknél (ez analóg egyébként a hipochondriával) a szimptómák önkényes kezelése. Pl.: "Orbán pedig a kóros hazudozásával belefér a pszichopata kategóriába." Nem, nem fér bele. A kóros hazudozó =/= pszichopata. Ha a PCL-R számait megnézzük, igazából mindengyik pontnak meg kell felelni _valamennyire_. A másik diagnosztikai hiba, az az önigazoló önkényeskedő válogatás mellett a különbségek vizsgálatának a hiánya. Tehát ha elég sok (vagy mindegyik) pont igaznak látszik, akkor meg kell nézni, melyik az a pont, amelyik legkevésbé illik rá, és miért?

Pl. vegyük a következő két pontot:
1. Felületesség/rábeszélőképesség/felületes báj
2. Fortélyosság/ravaszság/manipuláció

Ha az ember nem érti, hogy ez mit jelent pontosan, akkor érdemes utánanézni. Ez a két pont együtt kiadja a sima modorú, a lábáról mindenkit levevő, mindenkinek a megfelelő mondatokat mondó (gyk. udvarló) szélhámost.

Orbán valóban elég hatásosan és manipulatívan beszél, de ő inkább merev, karizmatikus, küldetéstudatos. A pszichopaták nem karizmatikusak, hanem bőr alá mászóak, szélhámosok, cseppfolyósak. Ők kedvesen körbeudvarolnak, és amikor védtelen vagy, a megfelelő lépéskényszerbe hoznak.

Vagy a következő pár pont:

1. Reális hosszú távú célok hiánya
2. Fiatalkori bűnözés
3. Korai viselkedési problémák
4. Feltételes szabadlábra helyezés visszavonása

Ezek a tipikus korán bűnözni kezdő, félvilági morálisan megroggyant, korán elveszett ember jellemrajza. Itt nemek szerint is elválik a történet, a férfiakra ez jobban jellemző, a nők másképpen romlottak, és nem ennyire durván.

Ha megnézzük ezt a két különbséget, kirajzolódik egy olyan jellemrajz, amely biztosan nem a klasszikus pszicho/szociopata. Sokminden lehet, de pszichopata valószínűleg nem.

Ugyanakkor lehet, hogy a PCL-R helytelen, nem írja le a "valóságot". Újabban cikkek foglalkoznak azzal, hogy a 2. faktor (antiszociális) az lehet tanult, míg az első az főleg genetikai. Azt a lényeges különbséget találták, hogy az első faktorban magas pontszámot elérők kevésbé motiválhatóak (nem lehet megjutalmazni őket), míg a másodikban erőseket igen, sőt, ők inkább félnek, mint az genetikailag pszichopaták. Ez valószínűleg helyes irány egyébként, mert a PCL-R alapján egész cigánytelepeket lehetne tévesen pszichopatának nevezni, és genetikai következtetést levonni, holott.

Ha viszont elfogadjuk, narcisztikus típus kevéssé motiválható, akkor egyértelmű distinkciót lehet tenni a klasszikus nárcisztikus személyiségzavar, és a pszichopata egoizmus között, ugyanis a klasszikus nárcisztikus mindig, minden pillanatban a legjobbnak, legügyesebbnek, legokosabbnak akar látszani. Számára a nárcizmus a maximalizmus mellékterméke, "arca", míg a pszichopatának a nárcizmus valamiféle primitív szinten megrekedt emocionalitás, valahogy úgy, ahogy egy kétéves tekint a világra: különösebb empátia és szociális érzékenység nélkül. Annyi a különbség, hogy nagyrészük megtanulta, ravaszsággal és manipulációval többre megy, mint direkt erőszakkal.

Ha megnézzük Orbán interjúit apjáról, kiderül, hogy egy maximalista, erőszakos apa tehetséges gyerekéről van szó, tipikus maximalista fejlődéstörténet.

Mindezek természetesen nem állítások, hanem a te állításaidnak a cáfolata. Egy olyan féltudományban, mint a pszichológia, ahol a fogalmak definiáltsága is kérdéses, sokkal helyesebb megközelítés a diagnosztizálás során az, hogy mit zárhatunk ki, mint a pontos diagnózis erőltetése.

Szóval én továbbra is óvatosan konyhapszichologizálnék a helyedben, mert nem értesz hozzá :-)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.12.22. 19:49:01

@sárospataki lány: köszi hogy elmondtad hosszabban ugyanazt :), kár hogy fölöslegesen.

Orbán kóros hazudozása mindenképpen belefér a pszichopata kategóriába, más tulajdonsága meg lehet hogy nem fér bele.

"A kóros hazudozó =/= pszichopata."

Ettől az egy tulajdonságtól önmagában még biztos nem lesz az, nyilván vannak más jelek, de erről írtam is.

Te tényleg ilyen ostoba vagy? Hányszor futod még le ugyanazt a kört?

Nem állítottam, feltételeztem.

Ami viszont biztos: Orbán nagy eséllyel kimeríti a PCL-R narcisztikus faktorát, ez pedig komoly indikátor lehet mind a narcisztikus mind a pszichopata személyiségzavarra.

Manapság vannak olyan tesztek amelyek a NPD-t ASPD-t, vagy akár mindkettőt mérik egyszerre, én amellett vagyok hogy ki kéne töltenie egy ilyet, és akkor tisztán látnánk.

Innen messziről nyilván csak találgatni lehet, neked is meg nekem is, tudományos bizonyító erővel a teszt rendelkezhet.

Nyugodtan írd még le ezerszer hogy mi a különbség a pszichopátia és az NPD között, nem fog zavarni.

sárospataki 2013.12.29. 09:45:58

Nyugodtan írd le mégegyszer, hogy igenis vannak ilyen tesztek, amelyek az asdp-t mérik, és "csak ki kell tölteni" a páciensnek, de sajnos ettől nem kezdenek el létezni. Meg tudnál nevezni akárcsak egyet is? A pcl-r nem ér, az nem kitöltős.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.02.18. 13:17:01

@sárospataki lány: részletkérdésekbe kötsz bele, a "nem-kitöltős" teszt is teszt, az is méri amit mérnie kell.

Krisz101 2017.08.29. 16:27:44

értem, de a B cluster személyiségzavarok közül miért pont az aspd miért nem npd, a narcisztikus személyiségzavar?? lehet én nem vagyok még elég tájékozott a kérdésben, de ugye azok elég rokonok, két viszonylag közelálló dolog. amennyire nekem lejött a aspd kívülről nézve összeférhetetlenebb, kirívóbb, öntörvényűbb. a npd pedig simulékonyabb, manipulatívabb, jól kommunikálóbb...
süti beállítások módosítása