Alkotó szellem: nemzeti kötelesség!

Magyar Nemzeti Feltámadás

Magyar Nemzeti Feltámadás

II.- Egységes középiskolai oktatási rendszer

2013. február 27. - Nemzetstratégia

A magyar középiskolai oktatási rendszer a teljes káosz zűrzavarát éli. 4 osztályos, 6 osztályos, 8 osztályos gimnáziumok vannak. az egységes oktatáspolitika teljes hiányát tükrözi ez, hiszen

(...)a régi magyar elemi, a boldog Eötvös-i magyar elemi sokkal többet tudott arról, hogy milyen egy gyerek. 1904-ben a gimnáziumok negyedik osztálya a legkönnyebb osztály volt, s megmondták, hogy azért, mert ez a kamaszkor kulminációs pontja, nem szabad a gyerekeket megterhelni. Azóta számtalan vizsgálatból tudjuk, hogy ez mennyire így van: endokrinológiai, neurofiziológiai és egyéb vizsgálatokból, és kitaláltunk egy olyan iskolarendszert, ahol 7.-8.-ban a maximumot kell produkálni, kellett produkálni – jó, most ez kicsit változott – ahhoz, hogy továbbjusson. Tehát valami történt, valami igenis elromlott. Régen ösztönösen sokkal többet tudtunk a gyerekekről, ma tudhatnánk ugyanezt tudományosan is, de azt már elfelejtettük, ezt még nem tanultuk meg.

Vekerdy Tamás, pszichológus

http://semmelweis-egyetem.hu/mediasarok/2012/04/05/hirtv-iskolapelda-3/

Tehát: a kamaszkorban lévő gyerek (13-14 év) rá van kényszerítve a keményebb tanulásra, hiszen az esetek többségében gimnáziumba vagy szakközépbe készül, a  8+4-es rendszer szerint.

Ezt kiváltandó, sokkal megfelelőbb lenne a 6 osztályos középiskolai rendszer, mely az egységes középiskolai tanulást 4 helyett 6 éven át tenné lehetővé. egy gyakorlati példával: 4 év helyett 6 évig lehetne középiskolában nyelvet tanulni. A kamaszkort már "védett" környezetben, egy új oktatási intézményben kezdhetnék meg a gyerekek. Valamint: szükség van végre egy egységes oktatási rendszerre nem pedig a 4-6-8- osztályos középkiskolák zűrzvarára.

tehát egy 6+6-os szerkezetű általános+ középiskolai rendszert kell bevezetni.

Érdemes lenne a "humángimnázium" és a "reálgimnázium" megkülönböztetést is visszahozni, azon értelmében, hogy lennének humánszakok meg reálszakok.

Az általános iskola egyik legfőbb feladata lenne, hogy kiderítse a gyerekről: humán- vagy reál beállítottságú-e.
 ez 12 éves korra ki szokott azért derülni. egyébként is a humán- illetve reál-beállítottság nagymértékben öröklött. (Ha ez ne m lenne igaz, akkor pl. bárkiből lehetne zsenit nevelni.

Íly módon a humán-beállítotságúak nem szenvednének annyit a fölösleges kémia- matematika- és egyéb tárgyakkal, a reálosok pedig kevesebb történelmet és irodalmat tanulnának. Súlyozás lenne. ez ma nincs.

Sokkal ésszerűbb és a gyerekek számára könnyebb lenne az iskola, mint most.

Ami a történelem tantárgyat és a nemzeti nevelést illeti:

kötelező történelem érettségi minden iskolatípusban (még a szakmunkásképzőben is)

lehetőség szerint duplaórák (2 x 45 percben)

a modern pszichológia vívmányinak fölhasználás: Taibi Kahler és a 6 személyiségtípus.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetstrategia.blog.hu/api/trackback/id/tr55107492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása