A brit történész Arnold J. Toynbee a 12 kötetes magnum opuszában, melynek címe "Tanulmány a történelemről", kifejtette, hogy mindegyik civilizációnak különböző és különálló szakaszokon kell átmennie: születés, növekvés, nehéz idők, univerzális állam és szétbomlás.

Toynbee szerint a civilizációk csődjét nem a környezet fölötti uralom vagy az emberi környezet fölötti uralom elvesztése illetve külső támadások okozzák.Ironikus módon inkább a társadalmak amelyek nagy szaktudást szereznek problémamegoldásban, képtelenek lesznek az új problémáikat megoldani azáltal hogy túlfejlesztik a régi problémák megoldására szolgáló szerkezeteket.

A régi módszerekhez való ragaszkodás a "Kreatív Kisebbség" (Toynbee szóhasználatában ez az "elitet", az irányító réteget jelenti, mely példát mutat a társadalom többi rétege számára) részéről megszünteti a kreativitást, és egy pusztán "Domináns Kisebbséggé" fajzik el (amely a többséget -anélkül hogy kiérdemelné- kényszeríti hogy engedelmeskedjen neki), nem tud új gondolatokat kitalálni. A kreatív kisebbségek elkorcsosulnak azáltal hogy a "régi énjüket" bálványozzák, imádják, ezáltal dölyfösek lesznek, és nem tudják megfelelően kezelni a fölmerülő problémákat.

A civilizáció összeomlásának végső jele, amikor a domináns kisebbség egy "Univerzális Államot" hoz létre, amely megfojtja a politikai kreativitást.

Elsőként a Domináns Kisebbség - minden jog és észérv ellenére - megkísérli az öröklött kiváltság pozícióját megtartani, mely kiváltságot megszűnt kiérdemelni; és ezután a Proletariátus az igazságtalanságot nehezteléssel, a félelmet gyűlölettel, és az erőszakot erőszakkal fizeti meg, amikor a "kivonulást" véghezviszi. De az egész mozgalom az alkotás pozitív aktusával végződik -és ebben a szétbomlás összes szereplője érintett. A Domináns Kisebbség egy univerzális államot hoz létre, a Belső Proletariátus egy univerzális egyházat, a Külső Proletariátus pedig barbár hordák csoportjait.

Szerinte ahogy a civilizációk hanyatlanak egy "Belső Proletariátust" és egy "Külső Proletariátust" hoznak létre. A belső proletariátust a domináns kisebbség tartja alávetettségben a civilizáción belül, és megkeseredik; a külső proletariátus szegénységben és káoszban létezik a civilizáción kívül, és irigy lesz. Ahogy a civilizációk hanyatlanak "szakadás történik a társadalom testében", ahol:

• a kreativitás helyébe az önfeladás vagy önuralom lép, és
• a tanítványi szerep helyébe a csavargás vagy mártírszerep lép a kreatív kisebbség részéről.

Ebben a környezetben az embereken erőt vesz az archaizmus (a múlt idealizálása), futurizmus (a jövő idelizálása) elkülönülés (a hanyatló világ valóságától való elfordulás), és a meghaladás (a hanyatló világ kihívásaira új meglátással válaszolni, Prófétaként). Akik a meghaladást választják a társadalmi hanyatlás idején, azok egy új, erős éleslátással rendelkező egyháznak adnak életet, amely körül a következő civilizáció elkezdhet kibontakozni miután a régi meghalt.

Toynbee szóhasználatában az 'egyház' egy közösségi, lelki kapoccsal rendelkező közös imádási formát jelöl, amely még némely társadalmi rangsorban előfordul, egységérzetként.

A helyzet nagy iróniája, hogy a társadalmak, amelyeket eleinte a nehézségek kreatív megoldására terveztek, mennyire önpusztító módon oldják meg ezen problémákat.