Alkotó szellem: nemzeti kötelesség!

Magyar Nemzeti Feltámadás

Magyar Nemzeti Feltámadás

Esettanulmány De Gaulle tábornokról

2013. július 22. - Nemzetstratégia

Mi tesz egy embert nagy államférfivá, egy homályos ezredesből Franciaország vezetőjévé?

A. J. P. Taylor, brit történész így adja meg a választ Jacques Soustelle, De Gaulle elnök bizalmasának könyve alapján (1):

Amikor De Gaulle 1940 június 18-án a háború folytatását kérte, sorsdöntő dolgot tett. Ezzel egyszer s mindenkorra az ellenállók úttörőjévé vált. Mindazonáltal más reakcióra számított: a Francia Birodalom összes gyarmati egységének támogatására. ehelyett azonban csak az Egyenlítő környéki Afrika csatlakozott hozzá. Ezzel az egész mozgalom jellege gyökeresen megváltozott. Ha az összes prokonzul bejelenti a Vichy-i kormánytól való függetlenségét, De Gaulle sosem tud ennyire érvényesülni. Mivel nem nyilatkoztak, a tábornok vált a - főként fiatal tisztekből és ügyintézőkből álló - mozgalom vitathatatlan vezérévé.

(...)a szövetséges államférfiak között Churchill viselkedett a legjóindulatúbban, akinek az amerikai kételyek mérséklése érdekében sajátjaival is elő kellett állnia. 1942 szeptemberében például a következőt mondta De Gaulle-nak: "Végül is tényleg maga jelenti-e Franciaországot? Lehetnek ott más pártok is, amikre az események sodrásában szükség lehet, és így mai pozíciójuknál sokkal kedvezőbbet is megszerezhetnek." A tábornok így válaszolt. "Ha nem én képviselem Franciaországot, akkor miért velem tárgyal?" Ez a rövid párbeszéd mintegy össze is foglalja a leglényegesebb kérdést. De Gaulle nem volt pártvezér, sem a hadsereg parancsnoka, és néhány gazdasági forrástól mentes gyarmatot kivéve gyakorlatilag semmiféle anyagi alapra nem támaszkodhatott. Tehát vagy Franciaország képviselője, vagy egy senki.

Soustelle első kötetének végén, azaz 1942 novemberében De Gaulle még tényleg senkinek tűnt. Észak-Afrika francia részét az ő segédlete nélkül szabadították fel, sőt még csak nem is szóltak neki.Már-már azt gondolná az ember, hogy direkt ellene cselekedtek. A tábornok csupán egyetlen dolgot tett (és erről Soustelle megindító szavakat használva ír): a zsúfolásig megtelt Albert Hallban beszédet mondott. A második kötet már kevésbé lelkesítő, de annál több dolgot tár fel. Bemutatja, miként vált hús-vérré a legenda, hogyan jutott hatalomra, és mi módon készítette elő franciaországi diadalát. A kötet címe - az elsőhöz hasonlóan - félrevezető. 1942 novemberében De Gaulle még mindig Londonban, és nem Algírban tartózkodott. A kötet lényegi része azzal foglalkozik, hogy a tábornok miként jutott Algírba, nem pedig azzal, hogy miként hagyta el azt Párizs kedvéért. Amint De Gaulle egy algíri kormányzótestület elnöke lett, a legendát hivatalosan is elismerték, ennélfogva még legnagyobb ellenfelei is nála kezdtek menedéket keresni. Mindenesetre az észak-afrikai hadjárattal Roosevelt nem hogy támogatni, hanem inkább megbuktatni szerette volna De Gaulle-t. Churchill a következőt mondta a francia tábornoknak: "Nem akarok Öntől elpártolni. Ellenben, ha választanom kell Ön és Roosevelt között, és Roosevelt mellett döntök". Soustelle nem értette ezt a megjegyzést. Komolyan érvel amellett, hogy Churchill Észak-Afrikába akarta hívni az amerikai sereget a britek egyiptomi csapatainak megmentése érdekében, mivel azokra biztos vereség várt Rommellel szemben. Egy ilyen művelt ember nem adhat ilyen magyarázatot. Rooseveltet illető fejtegetései még felületesebbek. Szerint az amerikai elnök patrícius származásának hízelgett a tény, hogy a világ legnagyobb birodalmának az ura lett. Mivel pedig a világot a saját kezében akarta tartani, semmilyen riválist nem volt hajlandó elfogadni. Churchillt még elfogadta, azonban már De Gaulle tábornokot nem. Ezek a képtelen találgatások jól mutatják a  gaullisták legnagyobb hibáját. Mindig is túlbecsülték a többiek elvhűségét, és nem vették észre a gyakorlati megfontolások döntő szerepét, ami egy háború során még fokozottabb szerephez jut.

Soustelle algíri sikereit egy felsőbbrendű eszme győzelmeként elemzi. Bizonyos értelemben persze igaza is van. De Gaulle nem saját erejéből aratott diadalt, hanem ellenfelei voltak túl gyengék. Elveit semmiféle anyagi forrás nem támasztotta alá, de a többieknek még elvei sem voltak. Darlan és Giraud semmiféle elképzeléssel nem tudott előállni, csupán a meglévőket utasítgatták el. A tábornok viszont merőben más volt. Soustelle második kötete ennek ellenére inkább velük, mintsem főhősével foglalkozik. De Gaulle egyszerűen Londonban várta ki, amíg Darlant meggyilkolják, majd pedig maga Giraud is elvesztette tekintélyét politikai ügyetlenkedései miatt. A tábornoknak és követőinek semmilyen közük nem volt ezekhez a történésekhez. Soustelle persze igyekszik bizonygatni, hogy Észak-Afrikában erőre kapott a gaullista mozgalom, és már csak a buzdító szóra vártak. Ezt az állítást azonban a legteljesebb mértékben cáfolja a valóság. Észak-Afrika a szövetségesek érdekeltségi területe volt, és a francia csapatok De Gaulle nélkül is hatékonyan vettek volna részt a tunéziai és olasz hadjáratokban. Az igazságot tehát valahol máshol kell keresnünk. A tábornok azért arathatott ekkora sikert, mert a politikában is érvényes a horror vacui szabálya. Darlan és Giraud is a maga módján alávetette magát Roosevelt határozatának. egyedül De Gaulle utasította csak el, és ettől kezdve az amerikaiak nem tekinthették Franciaország területét gazdátlan pusztának. El kellett fogadniuk azt az egyetlen embert, aki öntudatosan Franciaország nevében mert beszélni.

(1): Jacques Soustelle: Envers et Contre Tous. Souvenirs et documents de la France Libre (1940-44) I.De Londres a Alger, 1940-42. II. D'Alger a Paris 1942-44.

In: A.J.P. Taylor: Európa tündöklése és bukása, 2003 Scolar Kiadó, 284-287. old

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetstrategia.blog.hu/api/trackback/id/tr105414162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása