Caroll Quigley princetoni és georgetowni egyetemi történész szerint a civilizációk elemzését tudományos szempontok alapján kell figyelembe venni. Quigley munkássága során 6 elemzési szempontot talált, amelyek egy civilizációban jelen vannak, és amelyek fejlettségi fokai révén egy civilizáció jellemezhető:

• Intellektuális: igény a megértésre
• Vallási: igény a lelki bizonyosságra
• Társadalmi: igény a társaságra
• Gazdasági: igény az anyagi javakra
• Közéleti: igény a társadalmi erőviszonyok (alá-fölé rendeltség) szervezésére
• Katonai: igény a csoport biztonságára

Emellett Quigley 3 alapvető megállapítást tett, amelyből az összes többi megállapítást le lehet vezetni:

• A növekedő civilizációknak "terjeszkedési eszközeik" vannak.
• a terjeszkedési eszközökből intézmények válnak.
• A civilizációk 7 szakaszon keresztül fejlődnek.

Nézzük meg részletesen ezeket.

Terjeszkedési eszközök

Az eszköz (eredetiben "instruments of expansion, lehetne 'a terjeszkedés szerszámának' is fordítani) egy társadalmi ("emberi") szerveződés, amely társadalmi problémák megoldására, illetve valamely közjó létrehozására jött létre.

Quigley szerint ilyenek pl. a bankok, melyek a töredékes tartalék ('fractional reserve') révén továbbhitelezik a náluk elhelyezett betétesek pénzét, megsokszorozva a forgalomban lévő pénzmennyiséget ezzel. A bank tehát egy eszköz, mely pénzmennyiség megszorzódását és a hasznos befektetéseket (pl. házépítési hitel) segíti elő, (ahelyett hogy pl. otthon matracba tömve ill. más használhatatlan formában heverne).

Hasonlóan, a városok a kereskedelem és a kölcsönös védelem eszközei. A szociális (jóléti) rendszer a szegénység enyhítésére létrehozott eszköz, a kapitalizmus is eszköz a termékek-erőforrások hatékony irányítására azokhoz akik leghatékonyabban tudják fölhasználni, stb.

A "terjeszkedési eszköz" Quigley szerint egy bizonyos szociális társadalmi szabályrendszer, amely megengedi hogy egy szervezet (mint például társadalom) növekedjen. Másképpen fogalmazva: a terjeszkedési eszköz különbözteti meg a civilizációt az egyszerű termelő társadalomtól. A termelő társadalom is anyagi javakat hoz létre, és használ is fel anyag javakat, de nem termel elég javat ahhoz hogy növekedjen. (Ellenben a parazita társadalommal, amely nem termel javat, hanem egyszerűen kitermel minden elérhető erőforrást, és utána megáll.)
Egy teljes civilizáció tehát termelő társadalom, amely rendelkezik terjeszkedési eszközzel is. A terjeszkedési eszköz annak módja tehát, amely által a civilizáció többet termel mint amennyit fogyaszt, és így nemcsak túlélni, de növekedni is tud.

Quigley szerint a terjeszkedési eszközök sokféle formát ölthetnek, de mindig van 3 létfontosságú és egymással összefüggő részük:

• ösztönzés a föltalálásra (találékonyság)
• többlet fölhalmozása (többletképzés)
• többlet fölhasználása további föltalálásra (visszaforgatás)

Ösztönzés a föltalálásra (találékonyság)

Ezalatt Quigley a társadalmon belüli alkotó (kreatív) energiát érti, amelyet régi termékek és folyamatok fejlesztésére és újak elképzelésére fordítanak. Eme találékonyság szükséges a civilizáció fejlődéséhez. Enélkül a társadalom képtelen válaszolni a kihívásokra és lehetőségekre, megreked, kockáztatva a vereséget vagy egy másik, kreatívabb és innovatívabb civilizáció általi bekebelezést.Amíg néhány kultúra eléggé találékony hozzá hogy civilizáció lehessen, mások nem.

Például a Maja és Azték civilizációktól eltérően Észak-Amerika őslakói sosem fejlesztettek ki alkotó impulzust magukban. Történelmi tény, hogy egyszerűen éltek, elvették ami könnyen elérhető volt, ahelyett hogy új utakat találtak volna fel az erőforrások gyümölcsözőbb, többletet elérő használatára. Következésképpen egyik töredék-társadalmuk sem volt képes teljes civilizációt megalkotni.

Többlet fölhalmozása (többletképzés)

Ha az alkotókészség (találékonyság, leleményesség) megfelelő mértékben szervezetileg támogatott az adott kultúrában, a következő kívánalom a terjeszkedési eszköz megalkotásához, hogy a találékonyság által előállított töblettermék olyan tagokhoz kerüljön, akiknek nincs szükségük a többletjövedelemre. Más szavakkal: a terjeszkedési eszköz megkívánja hogy egyes személyek többletvagyont halmozzanak fel, még akkor is ha mások ezáltal az igényeiknél kevesebbhez jutnak.Vagyis a társadalom egyes tagjainak gazdagabbnak, amíg másoknak szegényebbnek kell lenniük. Jövedelmi egyenlőtlenség nélkül nincs terjeszkedési eszköz, és ezáltal növekedő civilizáció sincs. Quigley szavaival: "ha egy 100 fős társadalom 100 egynapi ételadagot termel, akkor lehet hogy 'igazságos' lenne ha minden embernek egy adag jutna, de az ilyen elosztás soha nem tenné lehetővé hogy a termelését emelje, kivéve az esetleges és időleges növekedést, amit 'váratlan szerencsének' (windfall) hívnak." Ezesetben ugyanis az egy főre jutó többlet oly kicsiny, hogy a föltalálók (vagy bárki más)  nem tudnak további föltalálásba fektetni. Ez a jelenség szintén megmagyarázza, hogy miért lehetetlen a "zéró növekedés" manapság divatos eszméje: amint egy civilizáció elkezdett ugyanis növekedni, mindig folytatnia kell, különben a kihalás útjára lép. Erről még a későbbiekben lesz szó, egyelőre csak annyit: a puszta túlélés elégtelen egy civilizáció fönntartásához.

Többlet fölhasználásra további föltalálásra (visszaforgatás)

Részben már említettük föntebb, hogy mi a befejező követelmény a terjeszkedési eszközhöz. Ez pedig a többlettermék visszaforgatása további innováció végett, befejezve a kört. Más szavakkal: a társadalom egyes tagjai által fölhalmozott többletjövedelem befektetés formájában kell hogy alkalmazásra kerüljön vagy már létező találmányok alkalmazására, vagy pedig új találmányok föltalálására.

Mezopotámiában például a befektetés egyik formája az öntözés volt. Amint néhány személy rájött: úgy az áradás, mint a szárazság az év bizonyos szakaszához köthető, fölfedezték a naptárt. Az előrejelzések viszonylagos pontossága miatt több csoport úgy érezte hogy az áruik egy részét oda kell adni ezen időjósoknak.Idővel a sumérok lettek a Mezopotámiai kultúrák papjai, többletjavakat fölhalmozva.

Amint e két tényező egybejött - az innovatív hajlam a töblettermékre, és a többlet maga - úgy vált lehetővé a papoknak hogy a többletjövedelmük egy részét újabb találmányokba forgassák vissza, melyek máskülönben lehetetlenek lettek volna, mint például öntözés szárazság idején. Ezen új technológiák lehetővé tették hogy még többet földműveljenek, még több embert etetve (népességgyarapodás, kulturális expanzió), amely még több földművelést tett lehetővé, amely még több többletjavat ért el, amely más találmányokkal együtt egyre gyorsuló hatást váltott ki. A papi innovatív hajlam és a többletjavak visszaforgatása kulturális expanzióba, sikert a sikerre építve, egy új civilizációt hordott ki magában, szült meg.

E befektetés más civilizációkban is megmutatkozik. A rabszolgaságból levezetett többlet adta a Klasszikus (görög) civilizációnak a kényelmet hogy kifejlesszék a filozófiát, és engedte meg Rómának hogy törvényeket hozzon (római jog), amelyeket légionáriusokkal érvényesített. A Nyugati civilizáció korai napjaiban a feudalizmus katonai-gazdasági szervezete fektetett be a lovagok (nehézlovasok) felfegyverzésébe, kiképzésébe és ellátásába. E katonai technológiába való többlet-újrairányítás nélkül a bimbózó Nyugati civilizációt meghódították volna az akkori fejlettebb muszlim civilizáció szaracén lovasai.

Egy érdekes kérdés ami fölmerül: Mi van ha a töbletterméket nem forgatják vissza további innovációba? Hiszen a gazdagot nem lehet (és nem is üdvös) kényszeríteni hogy a fölhalmozott magánvagyonát egy meghatározott célba forgassa vissza. El is vesztegetheti, másra költheti, hiszen az ő vagyona. Történelmileg nézve, amint ezen beállítódás eluralkodik, intenzív társadalmi konfliktusok forrása lesz. Ha pl vízvezetékek helyett kolosszális emlékműveket építenek. Ha a föld termékenyebbé tétele helyett kicsi de drága és számos háborúkat vívnak.
 Ezek jelzik, hogy a civilizáció a konfliktus korába lépett. Amint az innovációba visszaforgatás helyett a személyes kielégülés és fogyasztás lesz az uralkodó irány, a civilizáció lelassulását jelzi. Ez egyébként történelmi szükségszerűség, a fejlődés velejárója. Egy más szempontból beszélhetünk róla, hogy ez 'jó' vagy 'rossz', és hogyan lehet ellene küzdeni. De itt most egyedül azt kell figyelembe venni, hogy ezen változás a hosszútávú társadalmiból a rövid távú személyes gondolkodásba természetes átmenettel, elkerülhetetlenül történik, mivel az alapvető emberi természetet követi, mely nem változott 7000 év alatt.

A személyes fogyasztás a Konfliktus korának velejárója, mivel eléri, hogy lehetetlen az innovációs kör pörgését fenntartani, és ez hátráltatja a terjeszkedési eszközt. Amint ez megtörténik, a terjeszkedés (expanzió) üteme lelassul, noha maga a terjeszkedés nem szűnik meg. Az emberek, mivel hozzászoktak a folyamatos növekedéshez, elkezdenek morogni, hogy lehet egyszerűen arra van szükség hogy elvegyék a gazdagoktól, amijük van.

Amit itt látnunk kell, hogy ez nem megoldás. Lehet hogy érthető reakció. De nem gyógyszer: valójában csak a terjeszkedési eszköz csődjének újabb tünete A terjeszkedési eszközt amely kudarcot vall, meg lehet reformálni (újra munkára bírni), vagy meg lehet kerülni (új terjeszkedési eszközzel helyettesíteni). Ez együttműködést követelő folyamat, nem egy zéró összegű játszma, mint amikor a nincstelenek elveszik a gazdagoktól, amijük van.

A többlettermék visszaforgatásának az innovációba fontosságát nem mindig könnyű megérteni. Könnyű mint egy rész-elemet lebecsülni. Valójában viszont létfontosságú eleme a civilizációk fejlődésének.

A terjeszkedési eszköznek három eleme van: föltalálás, megtakarítás, és befektetés (visszaforgatás). Nézzünk egy példát. A legegyszerűbb és legrégebbi módja a vagyonáthelyezésnek egyik személytől vagy csoporttól a másikhoz: a rabszolgaság. Jogosan kelt visszatetszést bennünk a többlettermelés ezen módja, de azt el kell ismerni, hogy életképes módja volt a terjeszkedési eszköznek számos esetben a világ legnagyobb civilizációi esetében.

Hogyan volt a rabszolgaság a terjeszkedés eszköze  a Görög és Római klasszikus civilizációban?A legfontosabb, hogy lehetővé tette a többletvagyon fölhalmozását. Ezt úgy érte el, hogy az emberek (rabszolgák) kevesebbért dolgoztak és kevesebbel is beérték, mint egyébként (szabadon) tették volna. Az erőforrás, amit egyébként a rabszolga használt volna fel, a rabszolgatartóhoz került. Abban az egyszerű világban ez a felhalmozás nyitott végű volt: minél több rabszolgája volt valakinek, annál több vagyont tudott fölhalmozni.

De a terjeszkedési eszköznek a föltalálási hajlamot (találékonyságot) is bátorítania és jutalmaznia kell. A szolgaság úgy érte ezt el hogy néhány egyént felszabadított az időrabló fizikai munka terhe alól, megengedvén hogy az intellektuális alkotásnak szenteljenek időt Görögországban ez a filozófiai vizsgálódás formáját öltötte. Rómában a találékonyság visszafogottabb és gyakorlatiasabb volt, inkább a katonai- és jogrendszer kialakítására szorítkozott. Végül pedig a szolgaság által biztosított többlet számos úton volt visszaforgatva föltalálásba: a görögök egyetemeket és könyvtárakat alapítottak, amelyek tovább olajozták a fejlődés fogaskerekeit, míg a rómaiak a légióik által a Terra Incognita, az ismeretlen föld felfedezésére és megszerzésére indultak, amely vállalkozás hatalmas új erőforrásokat tett elérhetővé (még több rabszolga, nyersanyag stb).

Mindent egybevéve, ezen folyamatok tették lehetővé a Klasszikus civilizáció fejlődését és virágzását. Hasonló folyamatokat lehet látni a többi civilizációban, beleértve a saját, (Nyugati) civilizációnkat is. Habár az eszközök különböztek (A nyugat például a feudalizmust és a kapitalizmus két külön formáját használta), mindegyik szemlélteti a találékonyságot, többletképzést, és végül a visszaforgatást.

Az eszközök intézményekké válnak

Quigley megfigyelése hogy "idővel, az eszközök intézményekké válnak". Bármely működő rendszer természetes jellemzője hogy megváltozzék, a hangsúly áthelyeződjék: egy társadalmilag szükséges funkció betöltésétől odáig, hogy a saját túlélését biztosítsa.

Az eszköz egy dinamikus folyamat, egy társadalmi igényt tölt be. A sikeres civilizáció talál egy ilyen rendszert, és kiterjed általa. A gond, hogy az emberi természet mindig könnyebbnek találja a megszokottat, ami ismerős, és amikor a változásra válaszolni kell, ezt választja, mivel megbízható, és a múltban mindig működött. Tehát minél tovább létezik a rendszer, a működtetői annál inkább a rendszer (és saját pozícióik) megőrzésére törekednek, ahelyett hogy azon problémával törődnének, amelyet a rendszernek meg kéne oldania.

Akik a rendszer fönntartói, akik a hasznot húzzák belőle, igyekeznek mindenféle változást megakadályozni a rendszerben. A találékonyság kiszárad, elhal. Ahelyett hogy a találékonyságba forgatnák a pénzt, a többletet vagy személyes fogyasztásba, vagy pedig költséges és grandiózus, terméketlen megaprojektekre fordítják. (Egy másik történelemfilozófus, Spengler ezt a civilizáció végnapjai "művészi ürességének" nevezte el.)

Amíg a külső környezet változatlan marad, ez egy jó darabig mehet tovább. De végül a peremviféken lévő, dinamikusabb kultúrák és civilizációk kezdenek (a mag-civilizáció gyengülése okán) erőre kapni. Egyre nehezebb lesz többletet felhalmozni, mivel a rendszer hatékonysága csökken a találékonyság csökkenésével, és így akinek többletük van, egyre elszántabbak lesznek hogy azt minden úton-módon megőrizzék.

A terjeszkedési eszköznél a fókusz a társadalom anyagi gyarapodásán van, ez egy nyitott végű és együttműködő (kooperatív) folyamat. Ahogy a terjeszkedési eszköz intézménybe kristályosodik, intézményesül, úgy helyeződik át a fókusz azon gondolkodásra, hogy az erőforrások végesek. A helyzet tehát úgy alakul, hogy a saját pozíció növelése csak a másik rovására mehet végbe -ez a 'zéró összegű', elsősorban versengő (kompetitív) felállás.

Amint ez történik a civilizációval, a Quigley által "fejlődési feszültségnek" hívott dinamika lép érvénybe. Ez két csoport közti küzdelemből áll: egyrészről a tömegekéből, akik érzékelik a terjeszkedés csökkenő ütemét és 'reformra' szólítanak, valamint a hatalmasok befektetett érdekeiből, akik meg szeretnék őrizni a többlettermelő forrásaikat, befagyasztani a reformokat.

E nehéz helyzetet háromféle módon lehet megoldani: 1) az intézményből újra eszközt csinálni 2) a problémát megkerülve új terjeszkedési eszközt létrehozni és a terjeszkedés szolgálatába állítani 3) az intézmény erői győznek a tömegek követelései fölött.

Az első két esetben a terjeszkedés, növekedés újra lehetővé válik, a harmadik esetben viszont a civilizáció a pusztulás, kihalás útjára lép.

(folyt köv.: a civilizációk 7 szakasza)