Az élet egyik nagy törvényszerűsége, hogy nyitott szemmel kell járni a világban. Nyitottnak kell lenni más nézőpontokra is.
Jelen esetükben a balos-szocialista nézőpontról van szó, annak is egyik amerikai képviselőjéről, Webster Griffin Tarpleyról, akinek széleskörű éleslátása még hellyel-közzel az amerikai libertárius (hazai közelítésben "jobboldali liberálisként" lehetne azonosítani) körökben is elfogadott figurává tette. Az életrajzából idevágó, hogy többek között történelemből is van diplomája, (PhD amit a "Catholic University of America" egyetemén szerzett).
Egy rádióbeszélgetésére és egy előadására szeretném felhívni a figyelmet. Mindkettő angol nyelvű, a beszélgetés itt található (letölthető, de a bépített lejátszóval le is játszható), az előadása pedig lentebb.
Külön érdemes kiemelni, hogy amit Dr. Tarpley a " creeping fascism" alatt ért, egy másik szempontból szükséges átmenet egy új, másik államformába. Ha a demokrácia látványosan képtelen kezelni a fölmerülő problémákat, megnyílik az út az "egyéb megoldások" előtt.
Dr. Tarpley szerint a közelegő fasizmus ismertetőjegyei:
- A csődbe került önkormányzatok élére felülről "csődbiztost" nevez ki a felsővezetés (esetükben: Michigan állam kormányzója, Snyder), mely a demokratikusan választott testületet félreállítja.
- a munkavállalói, szakszervezeti jogok leépítése, megszüntetése, a munkavállalók kiszolgáltatottá tétele.
- a jövedelem fokozott átjátszása a gazdagok kezébe, a szegényebbek adója nő, a gazdagok adója csökken.
Edward Gibbon (1737-1794) brit történész fő művében: "A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története" c. könyvében (The History of the Decline and Fall of the RomanEmpire) a "polgári erények" (becsület, férfiasság, kitűnési vágy, bátorság, karakteresség, önbecsülés, férfias erények, a latin Virtus összetevői) csökkenését, és a kereszténység elterjedését említi meg legfőbb bajokként. A rómaiak elpuhultak, elkényelmesedtek, barbár zsoldosoknak engedték át a Birodalom védelmét, akik végül ellenük fordultak. A kereszténység közrejátszott ebben, azáltal hogy a népesség az itt-és-most valósága helyett a túlvilági, mennyországi jutalmaktól várta a reményt.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a kereszténység valóban alkalmas lehet ilyen felfogás elterjesztésére, de ez minden vallásra elmondható, amely egy általános összeomlás világvége-hangulatában próbál érvényesülni, követőket szerezni magának.
Érdemes a föltenni a kérdést: Vajon a keresztény vallásbeli "túlvilági hangsúlyozás" miatt omlott össze a Birodalom, vagy az általános romlás és hanyatlás révén vált fontossá az embereknek egy olyan vallás, amely az itt-és-most valósága helyett a túlvilágban reméli a jutalmat? Nem akarom eldönteni a kérdést, mivel ezen mindenképp érdemes elgondolkodni, csak jelezni szeretném: nekem az utóbbi tűnik a valószínűbbnek.
Természetesen azt is vegyük hozzá, hogy a Keletrómai Birodalom határozottan keresztény volt, mégsem omlott össze. Ennek fényében Gibbon kereszténység-kritikája eléggé megalapozatlannak tűnik.
Érdemes még egy kicsit visszatérni Arnold J. Toynbee munkásságára. Szerinte a Római Birodalom születésétől fogva a gyökeréig romlott volt, és a Birodalom egész története a köztársaságkori intézmények lassú hanyatlása volt.A rómaiaknak nem volt költségvetési rendszerük, és a rendelkezésre álló erőforrásokat egyszerűen elvesztegették. A birodalom gazdasága "Raubwirtschaft" volt, vagyis a létező erőforrások elrablása, bármiféle új termelése helyett. A birodalom a meghódított területek gazdagságára volt utalva, (amely természetesen végetért, miután a területi expanzió lezárult), vagy pedig olymértékű adóztatáson, mely nyomorba kergette a kisméretű gazdaságokat (amely révén a még fizetni képes rétegekre még több teher nehezedett). Amint megszűnt érkezni a sarc a meghódított területekről, a katonai gépezet összes költségét a lakosságnak kellett viselnie.
A rabszolgamunkán alapuló gazdaság eleve kizárta a vásárlóerővel rendelkező középosztály kialakulását. A Birodalom kevés exportálható árút készített. Anyagi innováció, úgy a vállalkozói szellemen, mint a technológiai fejlődésen keresztül, régen megszűnt már jóval a Birodalom felbomlása előtt. Eközben a hadi költségek és a császári fényűzés folytatódott. A pénzügyi szükségletek növekedtek, a lassanként szétmálló eszköztár miatt azonban ezeket képtelenség volt fedezni.Végül már a birodalom ellenségeinek a fegyverzete is jobb lett, a gazdasági hanyatlás miatt. A megrokkant társadalmi rend olyan keveset ajánlott az alattvalóinak, hogy sokan a barbár inváziót felszabadításként élték meg, az uralkodó osztály súlyos tehertételei alól.
A brit történész Arnold J. Toynbee a 12 kötetes magnum opuszában, melynek címe "Tanulmány a történelemről", kifejtette, hogy mindegyik civilizációnak különböző és különálló szakaszokon kell átmennie: születés, növekvés, nehéz idők, univerzális állam és szétbomlás.
Toynbee szerint a civilizációk csődjét nem a környezet fölötti uralom vagy az emberi környezet fölötti uralom elvesztése illetve külső támadások okozzák.Ironikus módon inkább a társadalmak amelyek nagy szaktudást szereznek problémamegoldásban, képtelenek lesznek az új problémáikat megoldani azáltal hogy túlfejlesztik a régi problémák megoldására szolgáló szerkezeteket.
A régi módszerekhez való ragaszkodás a "Kreatív Kisebbség" (Toynbee szóhasználatában ez az "elitet", az irányító réteget jelenti, mely példát mutat a társadalom többi rétege számára) részéről megszünteti a kreativitást, és egy pusztán "Domináns Kisebbséggé" fajzik el (amely a többséget -anélkül hogy kiérdemelné- kényszeríti hogy engedelmeskedjen neki), nem tud új gondolatokat kitalálni. A kreatív kisebbségek elkorcsosulnak azáltal hogy a "régi énjüket" bálványozzák, imádják, ezáltal dölyfösek lesznek, és nem tudják megfelelően kezelni a fölmerülő problémákat.
A civilizáció összeomlásának végső jele, amikor a domináns kisebbség egy "Univerzális Államot" hoz létre, amely megfojtja a politikai kreativitást.
Elsőként a Domináns Kisebbség - minden jog és észérv ellenére - megkísérli az öröklött kiváltság pozícióját megtartani, mely kiváltságot megszűnt kiérdemelni; és ezután a Proletariátus az igazságtalanságot nehezteléssel, a félelmet gyűlölettel, és az erőszakot erőszakkal fizeti meg, amikor a "kivonulást" véghezviszi. De az egész mozgalom az alkotás pozitív aktusával végződik -és ebben a szétbomlás összes szereplője érintett. A Domináns Kisebbség egy univerzális államot hoz létre, a Belső Proletariátus egy univerzális egyházat, a Külső Proletariátus pedig barbár hordák csoportjait.
Szerinte ahogy a civilizációk hanyatlanak egy "Belső Proletariátust" és egy "Külső Proletariátust" hoznak létre. A belső proletariátust a domináns kisebbség tartja alávetettségben a civilizáción belül, és megkeseredik; a külső proletariátus szegénységben és káoszban létezik a civilizáción kívül, és irigy lesz. Ahogy a civilizációk hanyatlanak "szakadás történik a társadalom testében", ahol:
a kreativitás helyébe az önfeladás vagy önuralom lép, és
a tanítványi szerep helyébe a csavargás vagy mártírszerep lép a kreatív kisebbség részéről.
Ebben a környezetben az embereken erőt vesz az archaizmus (a múlt idealizálása), futurizmus (a jövő idelizálása) elkülönülés (a hanyatló világ valóságától való elfordulás), és a meghaladás (a hanyatló világ kihívásaira új meglátással válaszolni, Prófétaként). Akik a meghaladást választják a társadalmi hanyatlás idején, azok egy új, erős éleslátással rendelkező egyháznak adnak életet, amely körül a következő civilizáció elkezdhet kibontakozni miután a régi meghalt.
Toynbee szóhasználatában az 'egyház' egy közösségi, lelki kapoccsal rendelkező közös imádási formát jelöl, amely még némely társadalmi rangsorban előfordul, egységérzetként.
A helyzet nagy iróniája, hogy a társadalmak, amelyeket eleinte a nehézségek kreatív megoldására terveztek, mennyire önpusztító módon oldják meg ezen problémákat.
Nagyon érdekes téma a történelemben, hogy egy civilizációk milyen szakaszokon mennek keresztül az életük folyamán. Én most az hanyatlási fázisra, mint aktuálpolitikai szempontból érdekes fázisról szeretnék pár idézetet hozni.
Az európai történetírás száméra az egyik legérdekfeszítőbb téma a (Nyugat-)Római Birodalom összeomlása volt. Évszázadokon keresztül vitatkoztak rajta a történészek, hogy milyen okok vezettek az összeomláshoz: háborúk, aszályok, betegségek, infláció, illetve ezek kombinációi. Nézzük meg azonban rendszerelmélet szempontjából.
Joseph Tainter antropológus és történész álláspontja szerint, amelyet többek között a "Komplex társadalmak bukása" (Collapse of Complex Societies) c. könyvében fejtett ki, a társadalmak egyre összetettebbek lesznek, ahogy nehézségeket próbálnak megoldani.A társadalmi bonyolultságot számos megkülönböztetett és specializált társadalmi és gazdasági szerepen és egyéb mechanizmuson lehet fölismerni, amelyeken keresztül irányítódnak, és a jelképes (szimbolikus) és elvont (absztrakt) kommunikáción, és az információgyártók és elemzők osztályán, akik nem érintettek az elsődleges erőforrás-gyártásban. Egy ilyen összetettség jelentős energiatámogatást igényel, vagyis erőforrások ill. egyéb javak elfogyasztását.
Amikor egy társadalom nehézségbe ütközik, mint az energia szűkössége, vagy a hozzá férés nehézsége, akkor hajlamos bürokráciából, infrastruktúrából, vagy egy társadalmi osztályból új réteget létrehozni, hogy a kihívással megbirkózzon. Tainter, aki először tizenhét példát jelöl meg társadalmak gyors összeomlásaként, három alapesetre alkalmazza modelljét: A Nyugat-Római Birodlomra, a Maya civilizációra, és a Chaco kultúrára.
Például ahogy a római mezőgazdasági termelés lassan csökkent és a népesség nőtt, a fejenkénti energia-elérhetőség csökkent. A rómaiak "megoldották" a problémát azáltal, hogy meghódították szomszédjaikat, hogy az energiatöbbletüket (konkrétan: fémek, búza, rabszolgák stb) kisajátítsák. Azonban ahogy a Birodalom nőtt, a hírközlés, kaszárnyák, polgári közigazgatás stb fenntartási költsége is nőtt vele. Végül ez annyira sokba került, hogy az új kihívásokat, mint az ellenséges inváziók vagy rossz termés, nem lehetett még több terület szerzésével megoldani.
Domitianus és Nagy Konstantin intenzív, tekintélyuralmi erőfeszítései hogy fenntartsák az összetartást, még nagyobb terhet raktak a népességre. A Birodalom két részre szakadt, amelyből a nyugati rész kisebb részekre aprózódott. A keleti rész, gazdagabb lévén, tovább volt képes túlélni, és nem omlott össze, ehelyett lassan és részenként adta meg magát, mert a nyugati résztől eltérően erős szomszédjai voltak akik ki tudták használni gyengeségét.
Gyakran azt gondolják, hogy a Nyugat-Római Birodalom összeomlása mindenki számára szerencsétlenség volt. Tainter rámutat, hogy az összeomlást nagyon is ésszerű, kívánatos megoldásként lehet látni az akkor élt átlagemberek részéről, akik nagyrésze valójában jobban élt ezután. Emberi csontok régészeti leletei jelzik,hogy az átlagos táplálkozási szint javult a Római Birodalom számos részének összeomlása után. Az átlagemberek elképzelhető hogy jobban jártak, mivel nem kellett hozzájárulniuk a birodalom fáradságos összetettségének (bonyolultságának) biztosításához. Tainter megjegyzi, hogy a nyugaton számos esetben a helyiek felszabadítóként üdvözölték a barbárokat.
Tainter rendszerezi és megvizsgálja az irodalom által felkínált gyakran összefüggéstelen magyarázatokat. Tainter nézőpontja szerint a társadalmi összeomlásnak az inváziók, rossz termés, betegség vagy környezeti pusztulás a látszólagos okai, a végső ok gazdasági, amely inkább jelenlévő a társadalom mélyszerkezetében, mint a társadalmat ért külső csapásokban: a társadalmi összetettségbe történő befektetések csökkenő haszna.
Végül pedig Tainter modern statisztikai adatokat alkalmaz hogy megmutassa, hogy az energiába, oktatásba és technológiai innovációba történő befektetések haszna manapság egyre kisebb lesz. A globalizált világ ugyanazon feszültségeknek van kitéve, amelyek a régi civilizációkat pusztulásra ítélték.
Összefoglalva:
1) az emberi társadalmak problémamegoldó szervezetek;
2) az szocio-politikai rendszerek energiát kívánnak a fenntartásukra;
3) a növekvő összetettség növekvő kiadást hoz magával fejenként;
4) a társadalmi összetettségbe történő befektetés egy idő után nem térül meg, veszteségbe csap át.
Ha így nézzük, az összeomlást úgy lehet érteni, mint a társadalmi összetettség fenntartásába fektetett energia veszteségét. Az összeomlás a társadalmi összetettség, rétegzettség, külső és belső kommunikáció és termelékenység hirtelen elvesztése. Egy összetettebb állapotból egy egyszerűbb állapotba való átmenet.
Akit jobban érdekel, itt egy teljes előadása, ugyanezen témában.
Pár gondolat az előadásból (a fenntarthatóság tanulságai a Nyugat-Római birodalom bukása alapján):
-A fenntarthatóság aktív problémamegoldás, ahelyett hogy passzív módon egyszerűen csak kevesebbet fogyasztunk.
-Az összetettség egy problémamegoldó eszköz, beleértve a fenntarthatóság problémáit is.
-Az összetettség egy gazdasági funkció, haszonnal és költséggel, és képes arra hogy egyre kevesebb hasznot hajtson
-A fenntarthatóság mindig csak több erőforrást kívánhat, sosem kevesebbet
-A problémamegoldás összetettsége rejtett, kiszámíthatatlan és egyre halmozódó károkat okoz
-A társadalmat ill. egyéb szervezetet/szerveződést képes a saját fenntartására fordított költség elpusztítani.
Manapság gyakran fölmerül, hogyan lehetne elősegíteni, hogy kevesebb ember vándoroljon ki, illetve hogy a kimentek visszajöjjenek. A végéről kezdeném.
Úgy lehetne elérni, hogy a félmillió kivándorolt nagyrésze visszajöjjön, hogy kilépünk az EU-ból.
Ezáltal a külországi magyarok óriási része útlevél ill. vízumköteles lenne. Emlékezzünk: az EU-ban jelenleg elég a személyi igazolvány, még útlevél sem kell.
A technikai módszer tehát:
1) kilépni az EU-ból
2) megtiltani a külországi magyar nagykövetségeknek, hogy útleveleket szolgáltassanak, újitsanak meg, stb
3) ezáltal a kintlévő félmillió magyar nagyrésze - amennyiben nem akarja az illegális bevándorlók életét élni - kénytelen lesz hazajönni.
Persze ezt nem kell ennyire "tudatosan" csinálni. Alapesetben amennyiben kilépünk-kiléptetnek minket-összeomlik az EU, onnantól dominóelven követik tovább egymást az események.
Tehát végülis a kivándorlók nagyrészének visszatérítése technikai kérdés.
A következő kérdés: hogy érjük el, hogy a magyar ember ebben az országban érezze otthonosan magát, ne akarjon kivándorolni?
1) Először is kiszámítható gazdasági környezettel, ésszerű mértékű ÁFÁval (10-13% max), amely azonnali versenyelőnyt jelentene a régióban lévő ÁFÁkhoz képest. Ehhez jön a korrupció lecsökkentése, a nemzetet sanyargató végrehajthatatlan bürokratikus szabályok megszüntetése, az államháztartás leegyszerűsítése.
A gazdasági környezet rendbetételéről, a munkához való jog mindenkinek való biztosításáról már írtam előző cikkemben.Itt most nyilván nem ismételném meg az ott leírtakat. Ez az általános gazdasági háttér. A következőkben vizsgáljunk meg néhány egyszerű, de figyelemreméltóan hatásos dolgot.
2. A most használatos QWERTZ-billentyűzet leváltása gyorsabban gépelhető billentyűzetekre.
A javaslat lényege: a mai billentyűzeteknek ugyanaz a kiosztása, mint a régi írógépeknek. Nézünk meg bármilyen régi írógépet, és vessük össze a számítógépünk billentyűzetével: ugyanazt a kiosztást fogjuk találni. Namost ezt a kiosztást azért csinálták meg, mert az első kezdetleges írógépeken gyakran összeütődtek a kis kalapácsok, amelyek a betűket beütik a papírba. Emiatt a leggyakrabban használt betűket a lehető legtávolabbra kellett tenni, hogy a kis kalapácsok összeütődését minimalizálni lehessen. Ez a kiosztás került át aztán -az egyszerűség kedvéért - a számítógépek billentyűzetébe is, tehát: a mai billentyűzet úgy van megtervezve, hogy a leggyakoribb billentyűk egymástól a lehető legtávolabb legyenek, tehát a gépelési sebesség a lehető leglassabb legyen.
(A teljesség kedvéért: a QUERTZ mellett létezik angol nyelvterületen a QWERTY, itt a Z és az Y cserélődik fel, egyébként minden ugyanaz, valamint a francia AZERTY, ahol az első két betűt cserélik fel, egyébként minden ugyanaz.)
Ezt a problémát orvosolja a Dvorak és a TypeMatrix. a Dvorak-koisztás lényege: a hagyományos billentyűzet leggyakoribb gombjait egymáshoz a legközelebb helyezi el, a TypeMatrix pedig ergonómiai szempontok figyelembevételével az egész billentyűzetet átalakítja.
Vizuális típusok kedvéért:
QWERTZ-billentyűzet írógépen (forrás:wiki)
Mai számítógépes QWERTZ-billentyűzet -jól látható az azonosság (forrás:wiki)
Dvorak-billentyűzet (forrás:wiki)
TypeMatrix
Egyes tanulmányok szerint ezekkel a billentyűzetekkel 2-3x gyorsabban lehet írni, mint a hagyományos QWERTZ, ill. QWERTY ill AZERTY billentyűzetekkel. Természetesen ez a terület sem mentes az ellentmondásoktól, de az kijelenthető: minél ergonómikusabb valami, annál egyszerűbb, annál kezelhetőbb.
Pl. magyar billentyűzetet tekintve a sok ékezetes billentyű esetét egy "ékezet" billentyűvel oldnám meg, amelynek lenyomása önmagában nem csinálna semmit, kivéve hogy a közvetlenül utána lenyomott billentyűt (pl: "e") ékezetesre ("é"-re) változtatja (vagy: rövid ékezetesből pl."ü" hosszú ékezetest "ű" csinál). Ilymódon az összes hosszú ékezetes billentyűt (í,é,á,ű,ő,ú,ó,) le lehetne hagyni a kiosztásról.
A lényeg: egy sajátos, egyszerűbb, kezelhetőbb, gyorsabban gépelhető magyar billentyűzetkiosztást létrehozni. Tudományos módszerekkel, kísérletben résztvevőkkel kéne ellenőrizni, melyik válik be a legjobban. Pl. egy tapasztalt Dvorak-gépelő és egy tapasztalt QWERTZ-gépelő közül átlagosan melyik gépel gyorsabban. A lehető legtöbbfajta billentyűzetet kipróbálni, a tudományos eredményeket a sajtóban közzétenni, és uralkodó billentyűzetkiosztásként az iskolai oktatásban meghonosítani. Értsd: ezentúl ezt tanulnánk az iskolások. iIymódon egy sajátosan magyar, és gyorsabban gépelhető kiosztásba tanulnának bele.
3. a 12-es számrendszer bevezetése.
Ezen újítás lényege, hogy a 12-es számrendszerben számolva sokkal egyszerűbb a számolás, mivel a 3-mal, 6-tal, 9-cel osztott egészekre nem kapunk végtelen tizedestörtet, mint a 10-es számrendszerben. Hasonlóképpen, ha valami 12 részből áll, sokkal könnyebben lehet elosztani (kétfelé, háromfelé, négyfelé, hatfelé), mintha 10 darabból állna (amelyet csak kétfelé és ötfelé lehet). Tehát végsősoron egyszerűbb vele számolni.
Egy alapos összehasonlítás angol nyelven. A 12-es (duodecimális, tucatos) számrendszerrel könnyebb számolni.
A 12-es számrendszer egyik lehetséges szimbólumrendszere. (forrás: earth360.com)
Itt jegyezném meg, hogy érdemes lenne foglalkozni vele, hogy a "Hüvelyk" mértékegységét (2,54 cm) illetve a "Láb" mértékegységét (egy tucat hüvelyk =30,48 cm) visszahozzuk a magyar köztudatba. Többek között azért, mert a Szent Korona összes főbb mérete hüvelykben van megadva. Tehát ez egy ősi magyar mértékegység, amelynek 100% jogosultsága van arra, hogy újra magyar mértékegység legyen.
A súlymértékek terén a Troy unciát (1 Troy ounce = 31.1034768 gramm) és a Troy fontot (1 Troy pound = 12 Troy ounce = 373.24172 16 gramm) érdemes megnézni. Például az elfogadott kenyérméret ezentúl nem 1 kilós, hanem 3 fontos, vagyis 1,112 kilós lenne.
Mivégre mindez?
Az átlagember a különlegeset önkéntelenül is a "bonyolulttal" azonosítja. Én megfordítottam ezt a szabályt, és a különlegeset az egyszerűbbel tettem egyenlővé. Persze minden új mértékegység-rendszer elsajátítása bonyolultabbnak tűnik (kivéve az iskolásoknak, akik először tanulják), de a hosszútávú gyorsaság (billentyűzetek, számrendszer esetén), egyszerűség mindenképpen ki fog fizetődni.
Magyarul: ami "különleges", az én koordináta-rendszeremben valójában egyszerűbb. Ezt angolul "ellen-intuitívnak" (counter-intuitive) nevezik. Az ember ösztönösen arra gondol, hogy ami különleges, az bonyolult. Pedig vannak kivételek.
Ennek gyakorlati haszna, alkalmazása: amint egy hazánkfia külföldre kerül, és szembesül a bonyolultabb, nehézkesebb (számolási, gépelési) módszerekkel, jogosan fogja úgy érezni, hogy egy kulturális értelemben felsőbbrendű országból érkezett, ahol ezen lényeges dolgok egyszerűbbek.
Egy gyakorlati példával hadd érzékeltessem: Egyszer szemináriumi dolgozatot kellett írnom, és a gépem valamiért üzemen kívül volt. Megkértem egy barátomat, hadd dolgozzam az ő gépén. Neki az általam használt QWERTZ helyett QWERTY billentyűzete volt. Hatalmas szenvedést jelentett, több nap gyakorlás után is rendszeresen félreütöttem az y-t, amikor y-os szavakat/betűket (gy,ny,ty, stb) kellett leírnom. Elég idegesítő volt, pedig csak egyetlen betű került más helyre. Mi van akkor, ha az egész rendszer fölborul?
Természetesen nincsenek illúzióim, tisztában vagyok vele, hogy ezen intézkedések nagy része a lakosság ellenállása miatt (hiába egyszerűbb amire át kell állni, a szokás nagy úr) csak egy erős, nemzeti irányítás alatt fog tudni megvalósulni.
Viszont amennyiben megvalósulnak ezek a változások, onnantól technikai értelemben jogosan fogjuk magasabbrendűnek gondolni és hinni magunkat, mint a körülöttünk élő népek.
A történelem bizonyítja, hogy megszorítások nem működnek.
Mégpedig azért, mert a háttérben meghúzódó okot sosem oldják meg. Ez pedig a munkanélküliség.
Az államnak az a feladata, hogy békés időkben a jólét őrzője, nehéz időkben pedig a gazdasági élénkség felügyelője, életbentartója legyen. Nehéz, válságos időkben be kell tehát avatkozni az államnak a gazdaság működésébe.Ez két módon oldható meg.
1) közmunkaprogramok útján
2) nehézipari állami megrendelések útján.
A következőképpen mehet ez végbe.
Egy átfogó köztisztasági program keretében az illegális szemétlerakóhelyeket felszámolni, az illegális szemetelőket pedig keményen megbüntetni. ugyanakkor mindenkinek lehetőséget adni, hogy a szemétjétől megszabaduljon. A szelektív hulladékgyűjtést bátorítani, elősegíteni, amely település kihelyezne ilyen hulladékgyűjtőket, annak kicsiny adókedvezményt/adóvisszatérítést (1-2%) biztosítani. Ezáltal a városainkat, parkjainkat, úttmenti árkokat borító szemét problémája konkrétan megoldódna. Különböző hajléktalanokat, büntetésüket töltő rabokat (->egyéb munkára alkalmatlanokat) is lehetne pl. az útmenti szemét szedésére alkalmazni. A médiában szemétellenes kampányt hirdetni.
A vidéket és útmenti részeket egyre inkább elborító, megfertőző invazív fafajoktól -akác, bálványfa - az országot megtisztítani.
Az akác kizsarolja a talajt, humuszt nem képez, a bálványfa (amit -helytelenül- ecetfának is hívnak) pedig gyom módjára szaporodik, ráadásul annak fája is silány minőségű.
A kivágott invazív gyomfák helyére őshonos kultúrfákat - hárs, tölgy, bükk, kőris - kell ültetni. Az összes nagyobb fő- és mellékutat ilyen fasorokkal ellátni.
A megfelelő hársfajtának a kislevelű hárs, a megfelelő törgyfajtának pedig a szlavón tölgy tűnik. A hárs a gyógyhatású méze ill. virága miatt, a szlavón tölgy pedig a gyertyaszál-egyenességű, elágazásmentes koronaformája miatt. Magyarországon Geszt és Zsadány térségében vannak nagyon jó szlavón tölgyesek, amelyek megfelelő termőközpontnak bizonyulhatnak a makkok kiválasztásához.
Ezáltal az akác fája és méze is pótolva lenne, mindkettő jobb minőségben, mint eredetileg volt.
Az alföldi sivatagosodás megállítása, a Hortobágyon, és máshol igény szerint orosz vadzabot és lucernát telepíteni, melyek így a jelenleginél sokkal nagyobb csordákat lesznek képesek ellátni.
Ami a földmunkákat illeti még:, csatornaépítés (főleg öntözésre, de szállításra is), útépítés, gyorsvasút-rendszer (kínai mintára alapozva, értsd: "sima" vasúti pálya, előfeszített sínekkel) kiépítése, erdősítés, parkosítás.
Amit még fontosnak tartanék: villamosok, mozdonyok, szerszámgépek, hajók, nehéz-gépek, erőművi berendezések.Ezt a (nehézipari) szektort állami megrendelésekkel lehet szinten tartani.
A lakáshiány megoldására új lakásépítési, városépítési programokat létrehozni. Az új városok, városrészek tervezésekor a fiatal építészek kiélhetik fantáziájukat. Az elbíráló bizottság a legnevesebb tervezőkből, városépítészekből, művészekből állna.
További lehetőségek vannak még abban, ha a munkások a fizetésük 5%-át magyar üdülőkben/wellness-központokban elkölthető üdülési csekkben, 5%-át magyar éttermekben elkölthető melegétel-utalványokban, 10%-át pedig magyar tulajdonú/állami tulajdonú maszek boltokban ill. szociális boltokban levásárolható utalványokban kapnák. Ily módon a munkás fizetésének 20%-a közvetlenül a magyar gazdaságot erősítené. Amennyiben a külön utalványok rendszere nem válik be, akkor az utalványokat egységesíteni. Tehát egy utalvánnyal lehetne mindhárom helyen fizetni. Az utalvány aránya a fizetésen belül változatlan (->20%) maradna. Valamint, és ez is fontos: a tőzsdei tranzakciós műveletekre kivetett 1-2%-os tranzakciós adó. (érdemes megjegyezni, hogy a Matolcsy által bevezetett tranzakciós adó a tőzsdei műveletekre NEM vonatkozik).
A kibocsátott pénz ill. váltó fedezete a munka lenne.
Ezek biztosítanák a pénzügyi fedezetet, meg persze az, hogy ezek idővel valósulnának meg, nem egyszerre. A magyar munkaerőt mindig a legégetőbb feladatokra lehetne csoportosítani.
A munkaerőt összefogó, elosztó, adott feladatra kiképző szervezet neve a Nemzeti Munkafront lenne. Állami költségvetésből, önálló váltó-kibocsátási jogkörrel.
Végezetül pedig álljon itt néhány konstruktivista/neoklasszicista modell, tervrajz,ill. megvalósult épület amelyek inspirációként szolgálhatnak a jövő építészei számára.
A magyar középiskolai oktatási rendszer a teljes káosz zűrzavarát éli. 4 osztályos, 6 osztályos, 8 osztályos gimnáziumok vannak. az egységes oktatáspolitika teljes hiányát tükrözi ez, hiszen
(...)a régi magyar elemi, a boldog Eötvös-i magyar elemi sokkal többet tudott arról, hogy milyen egy gyerek. 1904-ben a gimnáziumok negyedik osztálya a legkönnyebb osztály volt, s megmondták, hogy azért, mert ez a kamaszkor kulminációs pontja, nem szabad a gyerekeket megterhelni. Azóta számtalan vizsgálatból tudjuk, hogy ez mennyire így van: endokrinológiai, neurofiziológiai és egyéb vizsgálatokból, és kitaláltunk egy olyan iskolarendszert, ahol 7.-8.-ban a maximumot kell produkálni, kellett produkálni – jó, most ez kicsit változott – ahhoz, hogy továbbjusson. Tehát valami történt, valami igenis elromlott. Régen ösztönösen sokkal többet tudtunk a gyerekekről, ma tudhatnánk ugyanezt tudományosan is, de azt már elfelejtettük, ezt még nem tanultuk meg.
Tehát: a kamaszkorban lévő gyerek (13-14 év) rá van kényszerítve a keményebb tanulásra, hiszen az esetek többségében gimnáziumba vagy szakközépbe készül, a 8+4-es rendszer szerint.
Ezt kiváltandó, sokkal megfelelőbb lenne a 6 osztályos középiskolai rendszer, mely az egységes középiskolai tanulást 4 helyett 6 éven át tenné lehetővé. egy gyakorlati példával: 4 év helyett 6 évig lehetne középiskolában nyelvet tanulni. A kamaszkort már "védett" környezetben, egy új oktatási intézményben kezdhetnék meg a gyerekek. Valamint: szükség van végre egy egységes oktatási rendszerre nem pedig a 4-6-8- osztályos középkiskolák zűrzvarára.
tehát egy 6+6-os szerkezetű általános+ középiskolai rendszert kell bevezetni.
Érdemes lenne a "humángimnázium" és a "reálgimnázium" megkülönböztetést is visszahozni, azon értelmében, hogy lennének humánszakok meg reálszakok.
Az általános iskola egyik legfőbb feladata lenne, hogy kiderítse a gyerekről: humán- vagy reál beállítottságú-e. ez 12 éves korra ki szokott azért derülni. egyébként is a humán- illetve reál-beállítottság nagymértékben öröklött. (Ha ez ne m lenne igaz, akkor pl. bárkiből lehetne zsenit nevelni.
Íly módon a humán-beállítotságúak nem szenvednének annyit a fölösleges kémia- matematika- és egyéb tárgyakkal, a reálosok pedig kevesebb történelmet és irodalmat tanulnának. Súlyozás lenne. ez ma nincs.
Sokkal ésszerűbb és a gyerekek számára könnyebb lenne az iskola, mint most.
Ami a történelem tantárgyat és a nemzeti nevelést illeti:
kötelező történelem érettségi minden iskolatípusban (még a szakmunkásképzőben is)
lehetőség szerint duplaórák (2 x 45 percben)
a modern pszichológia vívmányinak fölhasználás: Taibi Kahler és a 6 személyiségtípus.
Idézet Kopátsy Sándor közgazdász honlapjáról(www.kopatsy.hu) :
Történelmi előzmény
Az integrációs igyekezet abból fakadt, hogy a hidegháború a polgári Nyugatot, a demokráciákat szembe állította az imperialista célok érdekében katonai szuperhatalommá vált Szovjetunióval. Bátran mondhatjuk, ha nincs hidegháború, ha nem kell a nyugat-európai államoknak félni a Szovjetunió fegyveres erejétől, ha nem állnak a csapatai Nyugat-Európa határán, nincs európai összefogás.
A hidegháborúban egyértelművé vált, hogy a nyugat-európai államok külön-külön súlytalanok lettek.
Európa nyugati felének integrálódása ugyan indokolt volt, és egyre inkább még indokoltabb lesz, de ezt még ma sem ismerték volna fel, ha nem kell félniük a hisztérikusan fegyverkező Szovjetuniótól.
Először azt kell belátni, hogy a 20. században már ott tartott a fejlett világ, hogy hasznosabb lett volna a gazdasági együttműködés, mint az egymással való háborúskodás.
Már a második világháború is olyan államokat állított egymással szembe, akiknek alapvető érdekük lett volna a békés gazdasági kooperáció. A 20. század derekán, már egyértelmű volt, hogy minden fejlett állam akkor jár a legjobban, ha közös piacként működik, vagyis nem egymás rovására, hanem egymás közös érdekére építenek.
Az még érthető, hogy a gyarmattartók nem vették tudomásul, hogy a gyarmatok, és a befolyási övezetek feletti politikai és gazdasági uralom többe kerül, mint amennyit hozhat. Akkor már a fejlett országoknak sokkal nagyobb haszna származik a hasonlóan fejlettekkel való munkamegosztásból, mint az elmaradottak kizsákmányolásából. Ez csak akkor derült ki, mikor a háború után a gyarmatokat elvesztették, ekkor gyorsult fel a gazdasági és társadalmi fejlődésük. Azért háborúztak, hogy a gyarmatikat megtarthassák, és akkor gazdagodtak meg, akkor válhattak a társadalom egészének demokráciájává, amikor mindent elvesztettek, amiért háborút vállaltak.
A gyarmataikat az első világháborúban elvesztő központi hatalmak sem voltak okosabbak. Ezek provokálták a háborút azzal a céllal, hogy majd ők lehetnek a gyarmattartók, a gyengéket kizsákmányolók. Nem vették tudomásul, hogy az ő magas foglalkoztatást biztosító politikai diktatúrájuk sikeres lehetett volna a gyarmattartók liberális piacgazdaságával együttműködve. A német és a japán fasizmus, ha a politikai diktatúra csak belpolitikája marad, ha nem válik imperialista kalandorrá gazdasági csodára lett volna képes, Amíg nem váltak azzá, képesek voltak megoldani a kor legnagyobb problémáját, a tőkés társadalom érdekének megfelelő magas foglalkoztatást. Ez önmagában jelentős fölényt jelentett mind a belső támogatottságuk, mind a tőkés versenytársakkal szemben. Ezt a kettő eredményt ma nem illik tudomásul venni, pedig a korszak tanúi emlékezhetnek rá.
Még kevésbé tudatosult, hogy a fasiszta államok közül csak a puritán Németország, és a még puritánabb Japán volt sikeres. Az a két ország, amelyik a második világháború után jelentősen megelőzte a győztes nyugat-európai demokráciákat, gazdasági csodát ért el. A mediterrán, az argentin és a közép-európai államok sem a fasizmusban, sem a piacgazdaságban nem bizonyultak sikereseknek. Ez már azt bizonyította, hogy a sikerre csak a puritán népek képesek. A puritánok politikai rendszerüktől függetlenül sikeresek, a nem puritánok pedig semmilyen rendszerben nem lehetnek azok.
A második világháború arra is példát adott, hogy a háborúk nyertesei és vesztesei nem a békeszerződések alapján, hanem csak néhány évtizeddel az után válnak nyilvánvalóvá. A második világháború után a nyugat-európai tőkés demokráciák, és a Szovjetunió érezhette magát győztesnek. Pedig csak az Egyesült Államok volt az igazi győztes. A háború után tíz évvel már világossá vált, hogy a nyugat-európai demokráciák, élükön Angliával, szinte mindent elveszttettek, a nyertes, az előbbre jutott csak Németország és Japán volt. Az, hogy a győztesnek látszó Szovjetunió is mindent elveszített, csak a hidegháború végén derült ki. A történelem a második világháborút követő ötven év győztesei között Európában a németeket, a puritán észak-nyugatiakat, az alpi népeket fogja említeni, az újvilágból pedig a négy volt angol gyarmatot. A Távol-Keletről pedig, Észak-Korea kivételével, minden népet. Ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy ki volt a győztesek, és ki a vesztesek oldalán. Azok nyertek, akik puritánok voltak.
Ideje volna, ha végre tudomásul vennénk, hogy nem a minél nagyobb ország, hanem az állampolgárok számára minél gazdagabb élet az elsődleges.
Mindaddig nem lehet megérteni az 1945-90 közti történelmet, amíg nem a hidegháború szempontjából nézzük az eseményeket. Aki azonban ezen keresztül látja, a hidegháborút pozitív feltételnek tekinti. A hidegháborúnak volt köszönhető a gyarmatok gyors felszabadulása, Európa nyugati felének összefogása.
Egy gondolat, ami nagyon fontos: mit jelent a "minél gazdagabb élet"?
Elsősorban belső gazdagságot a külső gazdagság helyett.
Vagyis: a külső gazdagsággal, anyagi jóléttel, a "leisure&pleasure" életmóddal ellentétben az elkötelezettséget, munkabíró képességet, kreatív szellemet és pozitív hozzáállást. A közös akaratban, egységes szellemben való dolgos munkát.
A tanulmányból kiderül: az oktatáspolitikának a tehetségkutatásra, a tehetség felkarolására, és a tehetségnek munkát adásra kell épülnie. Ez vonatkozik a zseniális képességűekre (átlagosan ezerből egy) , valamint a kivételes képességekkel megáldottakra (évfolyamonként 5-8 ezer gyerek) is.
* FRISSÍTÉS *
Most tudtam meg hogy Kopátsy Sándor állítólag besúgó volt.
Sajnálatos dolog, de ennek ellenére igaza van abban amit állít. Kiszelynek is igaza van történelmi kérdésekben. Hiába volt az, aki.
Az egyik azt hiszi, hogy különböző apró, "technikai" trükkök segítségével alapvetően meg lehet változtatni egy ember, nép, társadalom életét.
A másik úgy tudja, hogy alapvető változásokhoz rendszerszintű szemléletváltozásra van szükség. Ez persze sokkal bonyolultabb, összetettebb feladatot kíván, de az általa elérendő nyeremény is nagyobb.
Noha alapvetően a másodiknak van igaza, most mégis néhány olyan dolgot szeretnék fölsorolni, amelynek gyakorlati, technika haszna van: egyszerűsíti, megkönnyíti a mindennapi életünket.
A különböző igazolványszámok egységesítése.
Jelenleg 4 különféle szám kapcsolható egy illető nevéhez:
Személyi szám
Személyi igazolvány-szám
Társadalombiztosítási Adóazonosító Jel (TAJ-szám)
Adószám.
Amennyiben ezen 4 számot egyetlen egységes szám jelenítené meg, jelentősen lecsökkenhetne a különféle fáradalmakkal járó bürokratikus ügyintézés.
1 számot kéne tudni, aminek révén a képernyőn megjelenhetne az illető adatbázisa. a személyi iratok, illetve azok pótlása elenyésző költség lenne. 1 műanyagkártya, rajta az illető neve, száma. Ennyi az egész.
Norvégiában például: a születéskor megkapott személyi számot az adóhivatal adatbázisa tarja nyilván.
"The Norwegian eleven digit birth number is assigned at birth or registration with the National Population Register. The register is maintained by the Norwegian Tax Office. It is composed of the date of birth (DDMMYY), a three digit individual number, and two check digits. The individual number and the check digits are collectively known as the personal number."
Számos más országban is Norvégiához hasonló, illetve ugyanaz a helyzet.
Most tényleg: tud valaki bármilyen tényleges okot mondani, miért kell az ember agyát 4-féle számmal megbonyolítani?
QWERTZ-billentyűzet írógépen (forrás:wiki)
Mai számítógépes QWERTZ-billentyűzet -jól látható az azonosság (forrás:wiki)
Dvorak-billentyűzet (forrás:wiki)
A 12-es számrendszer egyik lehetséges szimbólumrendszere. (forrás: earth360.com)
Reichsautobahn
Hoover-gát
