Nagyon érdekes téma a történelemben, hogy egy civilizációk milyen szakaszokon mennek keresztül az életük folyamán. Én most az hanyatlási fázisra, mint aktuálpolitikai szempontból érdekes fázisról szeretnék pár idézetet hozni.

Az európai történetírás száméra az egyik legérdekfeszítőbb téma a (Nyugat-)Római Birodalom összeomlása volt. Évszázadokon keresztül vitatkoztak rajta a történészek, hogy milyen okok vezettek az összeomláshoz: háborúk, aszályok, betegségek, infláció, illetve ezek kombinációi. Nézzük meg azonban rendszerelmélet szempontjából.

Joseph Tainter antropológus és történész álláspontja szerint, amelyet többek között a "Komplex társadalmak bukása" (Collapse of Complex Societies) c. könyvében fejtett ki, a társadalmak egyre összetettebbek lesznek, ahogy nehézségeket próbálnak megoldani.A társadalmi bonyolultságot számos megkülönböztetett és specializált társadalmi és gazdasági szerepen és egyéb mechanizmuson lehet fölismerni, amelyeken keresztül irányítódnak, és a jelképes (szimbolikus) és elvont (absztrakt) kommunikáción, és az információgyártók és elemzők osztályán, akik nem érintettek az elsődleges erőforrás-gyártásban. Egy ilyen összetettség jelentős energiatámogatást igényel, vagyis erőforrások ill. egyéb javak elfogyasztását.

Amikor egy társadalom nehézségbe ütközik, mint az energia szűkössége, vagy a hozzá férés nehézsége, akkor hajlamos bürokráciából, infrastruktúrából, vagy egy társadalmi osztályból új réteget létrehozni, hogy a kihívással megbirkózzon. Tainter, aki először tizenhét példát jelöl meg társadalmak gyors összeomlásaként, három alapesetre alkalmazza modelljét: A Nyugat-Római Birodlomra, a Maya civilizációra, és a Chaco kultúrára.

Például ahogy a római mezőgazdasági termelés lassan csökkent és a népesség nőtt, a fejenkénti energia-elérhetőség csökkent. A rómaiak "megoldották" a problémát azáltal, hogy meghódították szomszédjaikat, hogy az energiatöbbletüket (konkrétan: fémek, búza, rabszolgák stb) kisajátítsák. Azonban ahogy a Birodalom nőtt, a hírközlés, kaszárnyák, polgári közigazgatás stb fenntartási költsége is nőtt vele. Végül ez annyira sokba került, hogy az új kihívásokat, mint az ellenséges inváziók vagy rossz termés, nem lehetett még több terület szerzésével megoldani.

Domitianus és Nagy Konstantin intenzív, tekintélyuralmi erőfeszítései hogy fenntartsák az összetartást, még nagyobb terhet raktak a népességre. A Birodalom két részre szakadt, amelyből a nyugati rész kisebb részekre aprózódott. A keleti rész, gazdagabb lévén, tovább volt képes túlélni, és nem omlott össze, ehelyett lassan és részenként adta meg magát, mert a nyugati résztől eltérően erős szomszédjai voltak akik ki tudták használni gyengeségét.

Gyakran azt gondolják, hogy a Nyugat-Római Birodalom összeomlása mindenki számára szerencsétlenség volt. Tainter rámutat, hogy az összeomlást nagyon is ésszerű, kívánatos megoldásként lehet látni az akkor élt átlagemberek részéről, akik nagyrésze valójában jobban élt ezután. Emberi csontok régészeti leletei jelzik,hogy az átlagos táplálkozási szint javult a Római Birodalom számos részének összeomlása után. Az átlagemberek elképzelhető hogy jobban jártak, mivel nem kellett hozzájárulniuk a birodalom fáradságos összetettségének (bonyolultságának) biztosításához. Tainter megjegyzi, hogy a nyugaton számos esetben a helyiek felszabadítóként üdvözölték a barbárokat.

Tainter rendszerezi és megvizsgálja az irodalom által felkínált gyakran összefüggéstelen magyarázatokat. Tainter nézőpontja szerint a társadalmi összeomlásnak az inváziók, rossz termés, betegség vagy környezeti pusztulás a látszólagos okai, a végső ok gazdasági, amely inkább jelenlévő a társadalom mélyszerkezetében, mint a társadalmat ért külső csapásokban: a társadalmi összetettségbe történő befektetések csökkenő haszna.

Végül pedig Tainter modern statisztikai adatokat alkalmaz hogy megmutassa, hogy az energiába, oktatásba és technológiai innovációba történő befektetések haszna manapság egyre kisebb lesz. A globalizált világ ugyanazon feszültségeknek van kitéve, amelyek a régi civilizációkat pusztulásra ítélték.

Összefoglalva:

1) az emberi társadalmak problémamegoldó szervezetek;

2) az szocio-politikai rendszerek energiát kívánnak a fenntartásukra;

3) a növekvő összetettség növekvő kiadást hoz magával fejenként;

4) a társadalmi összetettségbe történő befektetés egy idő után nem térül meg, veszteségbe csap át.

Ha így nézzük, az összeomlást úgy lehet érteni, mint a társadalmi összetettség fenntartásába fektetett energia veszteségét. Az összeomlás a társadalmi összetettség, rétegzettség, külső és belső kommunikáció és termelékenység hirtelen elvesztése. Egy összetettebb állapotból egy egyszerűbb állapotba való átmenet.

Akit jobban érdekel, itt egy teljes előadása, ugyanezen témában.

Pár gondolat az előadásból (a fenntarthatóság tanulságai a Nyugat-Római birodalom bukása alapján):

-A fenntarthatóság aktív problémamegoldás, ahelyett hogy passzív módon egyszerűen csak kevesebbet fogyasztunk.

-Az összetettség egy problémamegoldó eszköz, beleértve a fenntarthatóság problémáit is.

-Az összetettség egy gazdasági funkció, haszonnal és költséggel, és képes arra hogy egyre kevesebb hasznot hajtson

-A fenntarthatóság mindig csak több erőforrást kívánhat, sosem kevesebbet

-A problémamegoldás összetettsége rejtett, kiszámíthatatlan és egyre halmozódó károkat okoz

-A társadalmat ill. egyéb szervezetet/szerveződést képes a saját fenntartására fordított költség elpusztítani.