Sokan teszik fel ezt a -részben/egészben önmarcangolónak tekinthető - kérdést a blogszférában. Keresik-kutatják az igazságot, néha rátapintanak egy-egy fontosabb pontra. Nem vagyunk eléggé demokraták, nem vagyunk eléggé polgárosultak, nem vagyunk eléggé optimisták. Egy nagyon fontos dolgot figyelmen kívül hagynak.

Az adott rendszerek többségében a változások 80%-a a résztvevők 20%-ától származik. Ezt hívjuk a Pareto-elvnek.

Hívják még a "létfontosságú kevés elvének" a "kevés faktor-elvnek". Vilfredo Pareto olasz közgazdász fedezte fel 1906-ban, miután megfigyelte hogy a föld 80%-a a tulajdonosok 20%-ának kezében volt.

Az üzleti életben általános szabály: "az eladásaid 80%-a a klienseid 20%-ának köszönhető", más szavakkal: a hasznod 80%-át a klienseid 20%-a termeli ki. Hasonló észrevétel még, hogy a világ GDP-jének 80%-a az emberiség 20%-ától származik. Akit érdekel a kibővített lista, az angol nyelvű wiki-linken megtalálja.

Vigyázó szemünket ezen tudással felvértezve vessük most Magyarországra. A GDP-s hasonlat alapján nálunk a fő mozgató erőnek nyilván a társadalom anyagi értelemben legfelsőbb 20%-a adódik. Ez a legfelső 20%- fogalmi értelemben lefedi, amit "elit"-néven szoktunk nevezni. Vitatkozhatunk róla hogy valóban pontosan 20%, vagy kisebb (valószínűleg kisebb), de részletkérdés.

Quigley professzor szerint 7 szakasza van a civilizációk fejlődésének. Nézzük meg közelebbről a Viszály korszakának jellemzőit, hisz egyértelműnek tűnik, hogy benne élünk.

4. szakasz: Viszály (Conflict)

Ahogy korábban megfigyeltük, végül minden eszközből intézmény válik. Amint eme folyamat jelentősebb mértékben megjelenik a terjeszkedési eszközre nézvést, a civilizáció a viszály korába lép.

Ezen periódust négy irányvonal jellemzi:

• a terjeszkedés ütemének csökkenése
• az osztályellentétek éleződése, különösen a magban
• imperialista háborúk növekedése
• az esztelenség (irracionalitás) és az általános borúlátás (pesszimizmus) növekvése

Quigley professzor szerint egy civilizációnak terjeszkedési eszköz kell, ami önerősítő kört hoz létre. Ennek kapcsán el lehet gondolkodni: nekünk magyaroknak hány ilyen sikertörténetünk van? A közös identitás a közös büszkeség terméke. A "tanuljunk meg kicsik lenni" és hasonló értelmű beszólások talaján soha nem lesz közös identitás.

A magyar társadalomban eluralkodott cinizmus nagymértékben a mindenütt szemmel látható romlottságnak (korrupció) köszönhető. Vannak a szép szavak, meg van a valóság, és a kettő közti hatalmas szakadék. A romlottság elterjedése a Kádár-rendszer jellegzetes tünete volt, az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokat is ezen uralkodó légkör nyomta le az emberek torkán. Elvégre miféle megegyezést, 'arany középutat' lehet keresni egy (kommunista) diktatúra és egy (reménybeli) demokrácia között? Márpedig az ellenzéki kerekasztal pontosan ezt csinálta. Eleve egy mocskos, korrupt rendszert hozott létre. Eme romlottság '90 óta a magyar társadalom csontjaiba rágta be magát, mindennnapok része lett.

A kádár-rendszer romlottsága pedig '56-nak köszönhető. Akkor lett megértetve a néppel, hogyha ugrál, akkor bejönnek a tankok. A nép pedig elfogadta ezt a mocskos alkut, hisz mi mást is tehetett volna: aki forradalmár-alkat volt, az elhagyhatta, (tehát a körülmények kényszerítő ereje folytán: el is hagyta) az országot.

Visszamehetnénk korábbra is, a Horthy-rendszer Magyarországára, melynek a magyar történelem folyamán 1526 óta először nyílt érdemi lehetősége, hogy nemzetállamot építsen ki, a korábbi feudális/félfeudális rendszerből. Ehelyett egy tökéletes restauráció jött létre, nemzetes-, tekintetes-, nagyságos-, méltóságos-, és kegyelmes urakkal, garden-partyk, hatalmas kártyacsaták és fergeteges vadászatok, miközben többszázezer ember (külhoni, csonkaországra menekült magyar) vagonokban lakott. Ebbe most nem mennék részletesen bele, Kodolányi és Németh sokkal jobban leírja, mint én. Mindenesetre: kiderült milyen az amikor grófok-bárók -hercegek vezetik az országot: ők is csak ugyanolyan emberek mint a többi, gátak híján nélkül ugyanúgy elhitványulnak, mint bárki más.

A népiskolai és gimnáziumi oktatás ugyan kiépült (amiben a keresztényszocialista Klebelsbergnek úttörő szerepe volt), mégis csak annyit ért el, hogy a kiművelt emberfők - megfelelő egyetemek, kutatóintézetek, támogatások/ösztöndíjak hiányában - a külföldi emigránsok táborát gyarapították. Akiknek a Kutatást + Fejlesztést finanszírozniuk kellett volna (ez a mindenkori elit felelőssége), éppen mással voltak elfoglalva. A magyar uralkodó osztály tehát megbukott feladatának eleget tenni, hogy a találékonyságot (innováció) szervezeti szinten támogassa.

Egyetlen egy dolog legitimálta a Horthy-korszak elitjét (mármint a "fegyverek csövén" kívül): a trianonnal való szembeszegülés (miközben persze a körülmények kényszerítő ereje folytán: épp ők írták alá), a Revízió. A külső veszedelem, igazságtalanság elleni összefogás a gyakorlatban a belső igazságtalanságok elkendőzését, szőnyeg alá söprését jelentette.

Vissza a jelenhez.A mai, jelenlegi elit a hasznát mire fordítja? A kutatás + fejlesztés, vagyis a találékonyság (innováció) támogatására, vagy pedig az offshore-számláit gazdagítja? Esetleg százmilliárdos értékben, soha meg nemtérülő stadionépítésekre? Mindenki tudja ár a választ.

A mostani rabló, csak a mának és a haszonnak élő elittel, amely alatt konkrétan az 1990-2010 közti (és persze a mostani) korszak vezető rétegét, a volt ellenzéki kerekasztal pártjait érthetjük, soha nem fogunk egyről a kettőre jutni.

Magyarországról a 70-es évek óta 2010-ig 242 milliárd (!!!) dollár folyt ki. Ha ennek felét, negyedét vagy akár csak egytizedét találékonyságra, innovációra fordították volna (24 milliárd dollár = 5400 milliárd forint), már rég egy Svájcba oltott olajsejkség színvonalán élhetnénk.

Carroll Quigley történész szerint a civilizációk fejlődésének 7, egymástól világosan elkülöníthető szakasza van. Ezen szakaszok nyilván többé kevésbé átfedik egymást, az egyik vége a másik kezdetének is tekinthető, de jellegükben elég világos különbségek vannak.

1. szakasz: Keveredés (Mixture)

A civilizációk társadalmak érintkezésénél alakulnak ki. Ahol a szokások és szabályok elfogadottak, mint a civilizáció magterületén, a társadalom tagjainak nem érdeke a változás; tulajdonképpen a társadalmi nyomás megakadályozza a változást.

Azonban ahol különböző kultúrák metszik egymást a peremvidéken, kevésbé tiszta, milyen szabályokat kell betartani. Ha például két társadalom házasodási szokásai különbözőek, és a vegyesházasságok elterjedtté válnak, hogy lehet eldönteni, melyik hagyományt kell követni?

Ilyen és más esetekben lehet hogy új szokások jönnek létre, hogy kielégítsék a családok igényeit anélkül hogy megsértenék őket. Ha ezen folyamat elég szélesnek bizonyul és elég sokáig gyakorolják a résztvevők, eléggé különbözőnek bizonyul a szomszéd társadalmak szokásaitól, akkor mondhatjuk hogy új társadalom alakult ki. A kultúrák keveredése új kultúrát eredményez, lehetőséggel hogy új civilizációvá váljék.

Caroll Quigley princetoni és georgetowni egyetemi történész szerint a civilizációk elemzését tudományos szempontok alapján kell figyelembe venni. Quigley munkássága során 6 elemzési szempontot talált, amelyek egy civilizációban jelen vannak, és amelyek fejlettségi fokai révén egy civilizáció jellemezhető:

• Intellektuális: igény a megértésre
• Vallási: igény a lelki bizonyosságra
• Társadalmi: igény a társaságra
• Gazdasági: igény az anyagi javakra
• Közéleti: igény a társadalmi erőviszonyok (alá-fölé rendeltség) szervezésére
• Katonai: igény a csoport biztonságára

Emellett Quigley 3 alapvető megállapítást tett, amelyből az összes többi megállapítást le lehet vezetni:

• A növekedő civilizációknak "terjeszkedési eszközeik" vannak.
• a terjeszkedési eszközökből intézmények válnak.
• A civilizációk 7 szakaszon keresztül fejlődnek.

Nézzük meg részletesen ezeket.

Manapság szinte minden egyes fórumbeszélgetésben előkerül a téma, sokan feszülnek neki teljes erejükből a kérdésnek, pedig a válasz fölöttébb egyszerű.

1)A magyar társadalom szerves összetevő eleme a korrupció, romlottság. Hálapénz, kenőpénz, nem fizetünk áfát, nem adunk számlát, nem valljuk be a fizetést, vagy nem annyit vallunk be, stb Semmi sem az aminek látszik, mindennek van egy másodlagos jelentése.

2)Ennek következtében az emberek döntő többsége eleve természetesnek fogadja el (hisz ebben él már huszonakárhány éve), hogy ez a Rendszer. Mivel a rendszer szó a Rend szóból ered, ezért a "rendetlenség a rend" skizoid beállítódása (amikor egyszerre több álláspontot fogadunk el igaznak) terjed el széleskörben, vagyis az addigi erkölcsi szabályrendszer  (ha volt ilyen) érvényét veszti. Többé már nem az a 'törvénytelen' ami törvénytelen, hanem az a 'törvénytelen', amiért 'elkapják' (bíróság elé állítják, elítélik stb) az embert.

3) Vizsgáljuk meg ennek érzelmi tartalmát, politikai vonatkozással. Először is: ez utat nyit a legkülönbözőbb erkölcsi devianciáknak, néhány példa: "kicsi, savanyú, de legalább a mienk", "az a korrupció, amiből a te és a haverjaid kimaradnak", "tanuljunk meg kicsik lenni!", és társaik.
 Tehát amikor a magyar ember le akarja váltani Orbán Viktort, akkor azzal szembesül, hogy az egész rendszer meg van romolva, semmi sem az aminek látszik, "a Ház mindig nyer", "minden politikus egy gazember", és így tovább.

4) Íme a szemünk előtt oldódott meg a probléma. Mivel a csalás, lopás a mindennapok természetesen elfogadott része -már a kádárizmusban is voltak ennek előzményei, lásd kapun belüli munkanélküliség, a 3 T rendszere stb, - ezért a politikában is ezt feltételezik az emberek. Egyszerűen azért, mert már olyan régóta benne élnek.
 A megoldás annyira közhelyesnek hangzik, hogy pont ezért mulasztják el észrevenni.

5) ehhez vegyük hozzá, hogy a rendszerváltáskori elit (parlamenti pártok) készségesen segédkeztek hogy alájátsszanak ennek. A mostani miniszterelnök, Orbán Viktor, ennek leképeződése. Többen írják, hogyha a nép le akarná váltani Orbánt, akkor már megtette volna. Ez igaz, tehát van Orbánban valami, ami az átlagmagyarnak rokonszenves. Ez pedig  a vidéki parasztfiú imázs ('a maga erejéből feltört kisember'), az ügyeskedő, "furfangos" magatartás, amit az emberek a szavai mögé képzelnek, az elmosódó határ az ügyeskedő és a gazember között. Ügyeskedő meg gazember is, mindkettő és egyik sem. Pont ilyen a magyar ember. A boldoguláshoz vagy ügyeskednie kell, vagy pedig gazembernek kell lennie. Mind e mellé jön a focista imázs, aminek régebben lehetett nagyobb vonzereje, most a tízmilliárdos stadionok inkább visszatetszőek.
Ezen utalások jól megfigyelhetőek a hívek megjegyzéseiben, amelyek a következőképpen foglalhatók össze: "Hú ezt milyen jól csinálta! Hú mekkora játékos! Hogy kib*szott Brüsszellel! Jól megszopatta az XY-t!" (Az úniót, az ellenzéket, mikor éppen melyik van soron) stb

Orbán Viktor tehát a magyar nép pathológiájának, betegségének egyenes, logikus következménye. Leváltása akkor történhet meg, ha

-megpuccsolják belülről vagy kívülről -a nép mindenképpen el fogja fogadni a győztes személyét (amíg nincsenek nagy véráldozatok), hiszen "az ügyesebb győzött" a politika már csak ilyen mocskos dolog, stb stb

- át kell formálni a közbeszédet, erkölcsiséget kell vinni bele - ez lehetetlen jelenleg, minden erkölcsi ítészről rögtön kiderül vagy "kiderítik" hogy "melyik oldal szekerét húzza", valamint a többtízmilliárdos médiabirodalmak is keményen el vannak köteleződve...

-az életszínvonal olyan elviselhetetlen szintre süllyed, hogy elementáris felháborodás, éhséglázadások lesznek. egyelőre ez a legvalószínűbb lehetőség.

A fidesz-szavazó lelkivilágban is érdemes kicsit jobban elmélyedni. Vegyük a legjellemzőbb fidesz szófordulatokat:

-"Az ellenzék (lmp, jobbik stb, teszőlges párt behelyettesíthető) botránypolitizálást folytat"

- "Az ellenzék (szintén jolly joker, minden megy) szavazatszerzési célból dobta be ezt az ügyet"

- "Ez a már megszokott hangulatkeltés az ellenzék (X,Y,Z párt stb) részéről"

Mi a közös bennük? hogy az XY párt csakis és kizárólag szavazatszerzés, hangulatkeltés, botránykeltés céljából képviseli amit képvisel. Ílymódon eleve leíródik, hitelteltelenődik, diszkvalifikálódik az adott párt vagy személy. (Ángyán esete különleges volt, róla azt mondták hogy "megosztó" tevékenységet folytat.)

Tehát minden amit a fideszen kívüli bármely erő csinál,  aljas hátsó szándékok által történik a háttérből. A fidesz is csinál sok 'komiszságot', de ők ami embereink, a nemzet javáért dolgoznak. Tetten érhető itt a kivetítés ősi módszere, amikor az ember érzi hogy sáros, és azzal vádolja meg a másikat, amiben valójában ő az érintett.Az ilyen emberre mondják, hogy kompenzál: minél sárosabb, annál hangosabban szidja az 'ellenzéket'.

Meglehetősen nehéz ellene küzdeni, hiszen a fidesz álláspontját képviselő embernek (aki sok esetben ugyanolyan korrupt mint a pártja, persze vannak köztük őszintén hívő, egyszerű becsapott emberek is, nagy számok törvénye) elemi érdeke, hogy ne lepleződjön le a hazugság-kártyavár, a virtuális hologram, a mit a fidesz odavetített számukra. Ha összeomlana a képzelt valóság, azzal kéne szembesülnie, hogy az esetek többségében több mint egy évtizeden át csapták be, verték át, tették lóvá. Ez egy önerősítő kör: minél inkább fenyeget a veszély hogy lelepleződik a holografikus valóság, annál hangosabban keresi az illető az igazolást, következésképp annál keményebb lesz a virtuális vár amit felépített. Erre mondják a tapasztalt emberek, akik már sokat vitatkoztak fideszesekkel, hogy "a hívőkkel nem lehet mit kezdeni".

És valóban:mindig lesz valami mentőöv, amibe lehet kapaszkodni számukra - amíg a jelenlegi gazdasági helyzet elviselhető.

Mi tesz egy embert nagy államférfivá, egy homályos ezredesből Franciaország vezetőjévé?

A. J. P. Taylor, brit történész így adja meg a választ Jacques Soustelle, De Gaulle elnök bizalmasának könyve alapján (1):

Amikor De Gaulle 1940 június 18-án a háború folytatását kérte, sorsdöntő dolgot tett. Ezzel egyszer s mindenkorra az ellenállók úttörőjévé vált. Mindazonáltal más reakcióra számított: a Francia Birodalom összes gyarmati egységének támogatására. ehelyett azonban csak az Egyenlítő környéki Afrika csatlakozott hozzá. Ezzel az egész mozgalom jellege gyökeresen megváltozott. Ha az összes prokonzul bejelenti a Vichy-i kormánytól való függetlenségét, De Gaulle sosem tud ennyire érvényesülni. Mivel nem nyilatkoztak, a tábornok vált a - főként fiatal tisztekből és ügyintézőkből álló - mozgalom vitathatatlan vezérévé.

(...)a szövetséges államférfiak között Churchill viselkedett a legjóindulatúbban, akinek az amerikai kételyek mérséklése érdekében sajátjaival is elő kellett állnia. 1942 szeptemberében például a következőt mondta De Gaulle-nak: "Végül is tényleg maga jelenti-e Franciaországot? Lehetnek ott más pártok is, amikre az események sodrásában szükség lehet, és így mai pozíciójuknál sokkal kedvezőbbet is megszerezhetnek." A tábornok így válaszolt. "Ha nem én képviselem Franciaországot, akkor miért velem tárgyal?" Ez a rövid párbeszéd mintegy össze is foglalja a leglényegesebb kérdést. De Gaulle nem volt pártvezér, sem a hadsereg parancsnoka, és néhány gazdasági forrástól mentes gyarmatot kivéve gyakorlatilag semmiféle anyagi alapra nem támaszkodhatott. Tehát vagy Franciaország képviselője, vagy egy senki.

Soustelle első kötetének végén, azaz 1942 novemberében De Gaulle még tényleg senkinek tűnt. Észak-Afrika francia részét az ő segédlete nélkül szabadították fel, sőt még csak nem is szóltak neki.Már-már azt gondolná az ember, hogy direkt ellene cselekedtek. A tábornok csupán egyetlen dolgot tett (és erről Soustelle megindító szavakat használva ír): a zsúfolásig megtelt Albert Hallban beszédet mondott. A második kötet már kevésbé lelkesítő, de annál több dolgot tár fel. Bemutatja, miként vált hús-vérré a legenda, hogyan jutott hatalomra, és mi módon készítette elő franciaországi diadalát. A kötet címe - az elsőhöz hasonlóan - félrevezető. 1942 novemberében De Gaulle még mindig Londonban, és nem Algírban tartózkodott. A kötet lényegi része azzal foglalkozik, hogy a tábornok miként jutott Algírba, nem pedig azzal, hogy miként hagyta el azt Párizs kedvéért. Amint De Gaulle egy algíri kormányzótestület elnöke lett, a legendát hivatalosan is elismerték, ennélfogva még legnagyobb ellenfelei is nála kezdtek menedéket keresni. Mindenesetre az észak-afrikai hadjárattal Roosevelt nem hogy támogatni, hanem inkább megbuktatni szerette volna De Gaulle-t. Churchill a következőt mondta a francia tábornoknak: "Nem akarok Öntől elpártolni. Ellenben, ha választanom kell Ön és Roosevelt között, és Roosevelt mellett döntök". Soustelle nem értette ezt a megjegyzést. Komolyan érvel amellett, hogy Churchill Észak-Afrikába akarta hívni az amerikai sereget a britek egyiptomi csapatainak megmentése érdekében, mivel azokra biztos vereség várt Rommellel szemben. Egy ilyen művelt ember nem adhat ilyen magyarázatot. Rooseveltet illető fejtegetései még felületesebbek. Szerint az amerikai elnök patrícius származásának hízelgett a tény, hogy a világ legnagyobb birodalmának az ura lett. Mivel pedig a világot a saját kezében akarta tartani, semmilyen riválist nem volt hajlandó elfogadni. Churchillt még elfogadta, azonban már De Gaulle tábornokot nem. Ezek a képtelen találgatások jól mutatják a  gaullisták legnagyobb hibáját. Mindig is túlbecsülték a többiek elvhűségét, és nem vették észre a gyakorlati megfontolások döntő szerepét, ami egy háború során még fokozottabb szerephez jut.

Soustelle algíri sikereit egy felsőbbrendű eszme győzelmeként elemzi. Bizonyos értelemben persze igaza is van. De Gaulle nem saját erejéből aratott diadalt, hanem ellenfelei voltak túl gyengék. Elveit semmiféle anyagi forrás nem támasztotta alá, de a többieknek még elvei sem voltak. Darlan és Giraud semmiféle elképzeléssel nem tudott előállni, csupán a meglévőket utasítgatták el. A tábornok viszont merőben más volt. Soustelle második kötete ennek ellenére inkább velük, mintsem főhősével foglalkozik. De Gaulle egyszerűen Londonban várta ki, amíg Darlant meggyilkolják, majd pedig maga Giraud is elvesztette tekintélyét politikai ügyetlenkedései miatt. A tábornoknak és követőinek semmilyen közük nem volt ezekhez a történésekhez. Soustelle persze igyekszik bizonygatni, hogy Észak-Afrikában erőre kapott a gaullista mozgalom, és már csak a buzdító szóra vártak. Ezt az állítást azonban a legteljesebb mértékben cáfolja a valóság. Észak-Afrika a szövetségesek érdekeltségi területe volt, és a francia csapatok De Gaulle nélkül is hatékonyan vettek volna részt a tunéziai és olasz hadjáratokban. Az igazságot tehát valahol máshol kell keresnünk. A tábornok azért arathatott ekkora sikert, mert a politikában is érvényes a horror vacui szabálya. Darlan és Giraud is a maga módján alávetette magát Roosevelt határozatának. egyedül De Gaulle utasította csak el, és ettől kezdve az amerikaiak nem tekinthették Franciaország területét gazdátlan pusztának. El kellett fogadniuk azt az egyetlen embert, aki öntudatosan Franciaország nevében mert beszélni.

(1): Jacques Soustelle: Envers et Contre Tous. Souvenirs et documents de la France Libre (1940-44) I.De Londres a Alger, 1940-42. II. D'Alger a Paris 1942-44.

In: A.J.P. Taylor: Európa tündöklése és bukása, 2003 Scolar Kiadó, 284-287. old

Részletek egy könyvből. Szerző, cím stb a bejegyzés végén

(...)"a forradalom nem más, mint egy nép ősi életformáihoz -gondolkodásbeli, erkölcsi életformáihoz - való visszatérés, azoknak a dermedt, gátló formáknak széttörése és levetése a nép egyéniségének, virágzásának, szaporodásának és kulturális fejlődésének az érdekében, amelyek időről-időre idegen elemként rárakódnak, s természetes vérkeringését megfojtják. Az igazi forradalom tehát: radikális konzervativizmus."(1)

Kodolányi itt nem részletezte tovább ennek tartalmát, de utalt egy másik (...) cikkére, a Volt-e kompromisszum? címűre, amelyben kifejtette, mit kell érteni "radikális konzervativizmuson", illetve mi az "aktív nacionalista forradalom".(...)(2)

A tanulmány foglalkozik az összeomlás körülményeivel, az őszirózsás forradalommal és a tanácsköztársasággal, úgy látva, hogy annak bukását követően az "újjászületésre" megvolt minden kedvező előfeltétel. Mert a "magyarság legértékesebb részei rátaláltak nemzeti öntudatukra", fölismerve a "magyar szellem teremtő értékét", mert tudták, hogy "az igazi forradalom nem ellentétes a konzervativizmussal".

Mit kellett volna tehát hoznia az ellenforradalomnak? - kérdezi Kodolányi. Válasza: Forradalmat.

"Meg kellett volna valósítania a földreformot s vele egyidejűleg egy, az ország egész területére kiágazó szövetkezeti rendszert.

A nagyüzemeket, pénzintézeteket szövetkezeti kezelésebe kellett volna vennie.

Valóban demokratikus politikai formákat kellett volna megteremtenie, hogy szabadon érvényesülhessen a magyar értékek kiválasztása.Gyökeresen kellett volna irtania a magyar demokráciát elhomályosító társadalmi előítéletet.

Hozzá kellett volna látnia a közoktatás teljes átalakításához, az iskolarendszer demokratizálásához kisdedóvótól egyetemig. Ki kellett volna gyomlálnia nemcsak a zsidó, de a német szellem palántáit is az oktatásból, új alapokra fektetve a tanítást ezzel.

Erős kézzel kellett volna belenyúlnia a társadalom szabad kultúrszervezetibe, kipusztítván onnét a magyar kultúrával ellentétes szellemet, elnyomva az ilyen szellem megnyilvánulásait. Egyszer és mindenkorra rendet kellett volna teremtenie könyvkiadásban, színházban.(...) Végképp el kellett volna fojtani az idegen szellemiségű kapitalista sajtót.

A gazdasági és politikai újjáteremtéssel egyidejűleg mélyen bele kellett volna nyúlnia a népjóléti kérdések megoldásába, tehát rendeznie kellett volna a munkaidő, munkabér, családi bér problémáit, az üzemekben fel kellett volna állítania a munkások és gyermekek egészségvédelmének intézményeit (gyári bölcsőde, fürdő, étkező, olvasó stb.). Hozzá kellett volna fognia a falusi betegápolás biztosításához, a fölosztott földeken új falvak építéséhez, a népszaporodás feltételeit legalább csírájában meg kellett volna teremtenie.

Ez lehetett volna programja az "aktív nacionalista forradalomnak", ehelyett azonban "az ellenforradalom - ellenforradalmat hozott".(...)

"Kompromisszum nélkül mentették meg az antiszociális földbirtokrendszert. Nem ismertek kompromisszumot az ipari munkásság követeléseinek elutasításában. Kompromisszum nélkül állították helyre a 67-ben teremtett politikai rendszert. Elvetettek minden kompromisszumot a demokratikus, népi szellemi alkotás kérdésében, megalkuvás nélkül visszanyomták a paraszti rétegekből felemelkedő ifjúságot a felső bürokrácia és az értelmiségi osztály sarjainak érdekében. Tudni sem akartak kompromisszumról azokban a fontos kérdésekben, amelyek a régi Magyarország elporosodott intézményeit eltakarították volna."

Ami mégis történt az ellenforradalommal - mondja Kodolányi -, "a modern népi Magyarország" szellemi alapjainak lerakása, ami " az ellenforradalommal jött, de annak ellenére érvényesült". A népi mozgalom érdeme, azoké, "akik hol magányosan, hol kisebb-nagyobb társaságokba verődve, csökönyösen és elfojthatatlanul táplálták szívükben a szellemében magyar, formájában népi és szociális Magyarország lángját. Nekik sikerült "az igazi magyar forradalmat elindítani, az egészséges ösztönöket felszabadítani" - fejezi be gondolatmenetét.

(...)

Németh László a "magyar radikalizmusban" a következőket látta: "Magyar nézőpont, társadalmi fölszabadítás, új mélymagyar kultúra, európai küldetés". Amit a "magyar radikalizmus" társadalmi és politikai eszmékben adott - írja Németh - "magasan fölötte állt annak, amit ide Európa bármely részéből behozhattak". Mindez azonban - bár szellemében készen volt a harmincas évek elején - nem valósulhatott meg, mégpedig azért, mert Gömbös Gyula helyén 1934-35-ben "nem egy egészségesebb, bátrabb és eszesebb ember" állt.

Ennek a "sok agyban kiforrott eszmének" mégis megvannak a parancsai minden helzetre - jut el a szerző az aktuális következtetésig: "A mai parancs például ugyanaz, ami volt egész más európai konstellációk idején: alkalmazkodni, amennyire muszáj s csinálni tovább a magunk magyar ügyét, amennyire lehet.". Vagyis folytatni a "Habsburg-romok" eltakarítását (értve ezen a nagybirtokot és a zsidó nagytőkét) annál inkább, mert azt a környező Európában semmi sem védi; rohamosabban beleépítkezni "népünk és múltunk lelkébe, hisz mindenki érti, hogy erre már csak mint védő csonthéjra is szükségünk lehet".

De mennyire lehet a „magyar ügyet” folytatni? Alig az adott belpolitikai viszonyok között, amelynek hatalmasságait Németh László a következő erőkben látta: a legitimizmusban (értsd: a „Habsburg romokban”), amelynek keretében szerinte igen sok író, művész s a tudomány nagy része „beleragadt”, a kormányban, amely ugyan sértetlenül átvitte a magyar népet a háború másfél évén, de a reformoktól makacsul elzárkózva veszedelmes helyzetbe hozta az országot, mert „lassan üres héj lesz, melyből minden tartalom elszivárgott, s hogy a nyomásnak ellenállhasson, mindinkább azokra kell támaszkodnia, akiknek a befolyása a magyar népre bármely pillanatban szükségtelen katasztrófát zúdíthat”. Végül a nyilas-mozgalomban, amelynek „vitorláiban van az a szél vagy egy része a szélnek”, amelyet a „magyar radikalizmus” akart a társadalomból fölkavarni. „Volt egy kész vezetőgárda egy nagy magyar mozgalom számára – mondja sajnálkozva –, s nem jött meg hozzá a tömeg. Most itt vannak a tömegek, s dilettánsok a vezetői. Nem olyan fátum ez, amelyben egy nemzet elpusztulhat?” (3)

(1): Kodolányi János: Esti beszélgetés. Magyar Élet, 1940 aug.

(2): Húsz év a magyar fajpolitika szolgálatában. A " Honszeretet" beszámolója. Budapest 1940. 5-14. old.

(3): Németh László: Magyar Radikalizmus Kelet Népe, 1940 dec. 1.

In: Juhász Gyula: Uralkodó eszmék Magyarországon 1939-44, Kossuth könyvkiadó, 1983, 109-11. old.

Carroll Quigley princetoni egyetemi történész szerint az államfejlődésnek 5 állomása van.

1) feudalizmus;

2) feudális monarchia;

3) dinasztikus monarchia;

4) nemzeti állam;

5) ideológiai állam.

Ebből az első 3 viszonylag együvé csoportosítható, a "feudalizmus" címszó alatt, tehát lényegében 3 jól elkülöníthető államformáról beszélhetünk: feudalizmus, nemzeti állam, ideológiai állam.
Ezt a " The Evolution Of Civilizations: An Introduction To Historic Analysis" c könyvében írja le (a pdf-böngésző számozása szerinti 375 old., a lapszéli számozás szerinti 389.old. táblázata) (Innen letölthető.)

Amint Magyarország történetére tekintünk rögtön nyilvánvalóvá válik, 1920-ig lehetőség sem volt egy önálló, magyar, erős nemzetállam kialakítására.A Habsburgoknak nyilván egy gyenge magyar államiság volt az érdeke, a rendi országgyűléssel amúgy is elég problémájuk volt, kényelmes volt ezt az egyre archaisztikusabb berendezkedést meghagyni, mint a modern államiság elemeit kifejleszteni.

A Horthy-rendszer is e tekintetben inkább reakciós (-> a 'status quo ante' híve) volt, a feudális, úri rendszert örökítette tovább, aminek egyik legjobb példája a földreform elmaradása, a nagy latifundiumok egyben hagyása volt.

A magyar történelemben az erős államiság 'modern értelemben' paradox módon a kommunistákhoz köthető, ami azért is tekinthető nagy bajnak, mert alkalmasnak bizonyult, hogy az államiság eszméjét teljesen lejárassa.

A nyugati államok - Franciaország, Németország, Anglia - mind-mind nagyon erős államisággal rendelkeztek már többszáz éve, náluk sikeresen zajlott le a feudalizmusból a nemzetállami létbe való átmenet. Nálunk ez csak félig-meddig sikerült: a nemzetállami létből csak a modern értelemben vett nemzeti érzés jött át, az állami lét nem.

Magyarországon a nemzetállami törekvések 1848-ban indultak el, de a szabadságharc ismert eredménye és a '67-es kiegyezés miatt csak a nemzeti érzések volt szabadott úgy-ahogy a köztudatba átjönnie, az államiságnak már nem. Nem volt önálló magyar állami külügy, hadügy, pénzügy. Ezek elég tetemes tételek, azonnal észrevehető rajtuk a magyar állam nyilvánvaló csonkasága. Ez a csonkaság előlegezte meg aztán a trianoni országcsonkítást is, hiszen az önálló külügy hiánya miatt a magyarság ellenségei (pánszlávisták, illyristák, román nacionalisták) szabadon terjeszthették a propagandájukat, a magyar külügy (mivel nem volt ilyen) nem is tudott rájuk válaszolni. ennek révén a propaganda-hazugságok terjedtek el rólunk a nyugati köztudatban, aminek később Versailles-ban lett nagy szerepe az I. Vh után.

Az erős magyar államiság hiányának az őszirózsás forradalom és a tanácskormány létrejöttében is komoly szerepe volt, hiszen a monarchia összeomlás okozta vákuumba törtek be ezek az államalakulatok.

Mik a feudális és a nemzetállami felfogás közti döntő különbségek?

A feudális államban minden bizonyos kulcsszemélyek és az ő kapcsolataik - rokonok, barátok és üzletfelek közé csoportosul. Érvényesülni ezen 'kapcsolati hálókon' keresztül lehetséges.

A nemzetállamban ellenben a nemzetért tett érdemek alapján történik az érvényesülés (meritokrácia).

A Magyarország előtt álló történelmi feladat tehát:

Befejezni a nemzetállammá válás történelmi folyamatát. Amennyiben ezt elmulasztjuk, akkor elsüllyedünk a feudalizmus mocskában: a korrupcióban, úri muriban, adócsalásban, új kiskirályok birodalmában.

Nagyjából egy év van hátra választásokig. Ennek fényében érdemes megnézni, hogy a sokak által az egyetlen hiteles nemzeti erőnek tekintett Jobbik milyen esélyekkel száll versenybe, illetve valós esélye van-e a választás megnyerésére.

Ehhez azonban szükséges a nagy képet megnéznünk, perspektivikus távlatból megszemlélni, milyen környezetben próbál a Jobbik, vagy egyáltalán bármely, létező vagy ezután létrejövő, megerősödő politikai erő érvényesülni.

Magyarországot három fő dolog bomlasztja, pusztítja:

1) az individualizmus;

2) a korrupció;

3) a kilátástalanság.

I. der Individualismus

Magyarország a világ legindividualistább társadalmainak egyike. Érdemes felfigyelnünk rá, hogy a szótárak többsége, akár a német "der Individualismus", akár pedig az angol "individualism" változatot tekintjük, mellékjelentésként hajlamos "önzésnek" lefordítani. A legelfogadottabb fordítás: az egyéni jogok és a szabadság fontoságának képviselete, viszonyrendszerben: az egyéni érdekeknek a közösségi érdekek fölé helyezése.

A magyar "egyénieskedés" hosszú múltra tekint vissza, de most a rövidség kedvéért a kommunizmus évtizedeit tekintjük.

1956-ban a szovjet csapatok leverték a magyar nép szabadságharcát. A szovjetek és rezidenseik (helytartóik) a következő helyzettel szembesültek: a sztálinista vonalat félre kell állítani a vezetésből. A nép viszont meg azzal szembesült, hogy mi van akkor, ha elégedetlenkedik: bejönnek a tankok. A hallgatólagos megegyezés, ami leszivárgott mindenki tudatalattijába: "Ez van, ha ugrálsz!" Így hát a helyzet készen állt arra, hogy megegyezés jöjjön létre az ördöggel ( a keresztény felfogás teljes tagadásának tekinthető materializmust jogosan lehet a Sátán eszközének tekinteni). A helyzet logikája szerint nem is volt más választása. Ebből a szemportból '56 az egyik legnagyobb tragédia, mert azt eredményezte, hogy az ország lelke roppant belé.

Az egyszeri ember kénytelen volt elfogadni a Kádár által felkínált mocskos alkut. Különben tönkretették anyagilag, tönkretették emberileg-idegileg, a fia nem jutott be egyetemre, segédmunkásnál többre nem vihette, éhen veszhetett.

Kádár a politikai problémát sikeresen átfordította egzisztenciális problémába. A lakosság előtt előtt lezárult a szellemi és lelki kiút lehetősége, maradt az anyagi szféra.A köztudatba egyedül az anyagi, materiális érvényesülés lehetőségeinek szabadott úgy-ahogy eljutniuk. Meg persze az agyba-főbe sulykolt kommunista agitációnak.A kettő együtt egyetlen évszámot jelenít meg: 1957. Eben az évben indult a MTV és az ötöslottó, amelyek indirekt útmutatóként jelezték, milyen irányba lehet tájékozódni. Ekkor indult el az individualizálódási folyamat, a kommunisták égisze alatt.

Ez a múlt. Nézzük meg a jelent. Idézet egy nemrégiben, a  Magyar Nemzetben megjelent cikkből:

A nyolcvanas évek első felétől léteznek megbízható adataink arról, hogy a magyar társadalomnak milyen értékrendje van. Miközben a politika szintjén kollektivista társadalmat igyekeztek megfesteni, aközben létrejött az egyik legindividualistább társadalom. Erre akár büszkék is lehetnénk, de ha a jelenség eléri azt a szintet, amikor már a kooperáció, a társadalmiság kerül veszélybe, amellett nem szabad elmenni. Hányan gondolkodnak ebben a társadalomban három nemzedékkel előbbre?

Érdemes Kopp Mária véleményét is ideidézni:

Nagyon magasan individualisták vagyunk, miközben a szomszédjaink inkább kollektivisták" - mondta az [origo]-nak Kopp Mária orvos, pszichológus, a SOTE Magatartás-kutató Intézetének tudományos igazgatóhelyettese. A kutató szerint ez egy igazi nemzeti sajátosság, ami a magyar sokszínűségből fakad, ám egyszerre áldás és átok is. Áldás, mert mindenki szeretne valamit elérni, megvalósítani, "valahogy kiugrani, másképp csinálni valamit", ami komoly lehetőséget jelent, mivel "sok újító energia van". Átok ugyanakkor, mert ha nem párosul közös, mindenki által elfogadott értékekkel, az individualizmus egymás ellen fordíthatja az embereket.

(...) Kopp és kutatótársai 2006-ban végeztek kutatást Magyarországon Hofstede módszere alapján, ennek során állapították meg - többek között -, hogy a magyar lakosság jóval inkább individualista, mint a szomszédos országoké. A magyar értéket Koppék 2006-os kutatása 100-ból 76 pontosnak találta.Ezzel az értékkel a magyarok a világban - legalábbis a Hofstede által vizsgált 69 ország közül - a hatodik helyen állnak, az USA, Ausztrália, Nagy-Britannia, Kanada és Hollandia után, Olaszországgal azonos szinten. Hofstede korábbi saját kutatásai során 80 pontosra becsülte Magyarország esetében az individualizmus-indexet, ez alapján Hollandiával egy szinten, a negyedik helyen állunk. A holland kutató honlapján össze lehet hasonlítani egyes országokat. A szomszédos, illetve térségbeli államokkal összehasonlítva a magyarok individualizmusa valóban jóval magasabbnak mutatkozik.

 II. die Korruption

A korrupció széleskörű, mindent-átható elterjedése viszonylag újkeletű jelenség Magyarországon. A szocializmusban is voltak előzményei, például a "kapun belüli munkanélküliség" (amikor papíron sokkal több ember dolgozott az adott helyen, mint valójában), amikor egy ember dolgozott/túlórázott az egész brigád helyett, stb. A  "rendszerváltás" után azonban a probléma akuttá vált, amikor az állami vagyont, gyárakat, erőműveket, üzemeket, gazdaságokat, vállalatokat erőltetett mértékben játszották át, jelképes összegekért vagy ingyen(ilyen is volt!) a "haveri kör" és a külföldiek kezébe. Az állami termelőbázist felszámolták, így az állam bevételek nélkül maradt. A kiesett bevételek pótlására az éppen regnáló kormány kénytelen volt az adókat nagy mértékben emelni, valamint új hiteleket felvenni. Ennek hatására egyre többen csaltak adót, aminek következtében  kevesebb lett a bevétel az előirányzottnál, tehát még magasabbra emelkedtek az adók, valamint a hétköznapi életet nehezítő bürokratikus terhek. Tehát folyamatos "fogócskázás" alakult ki az adóhatóság és az adózók között, amely önerősítő spirállá fejlődött.

Mára ott tartunk, hogy a korrupció mindent áthat.Kenőpénz, hálapénz, csúszópénz, megcinkelt pályázatok, vissza nem térítendő támogatások, stb. Lassan ölő vírusként pusztítja az emberek között lévő bizalmat.

III. die Aussichtlosigkeit

Az öngyilkosság elterjedése Magyarországot a világ legelső helyére emelte a 80-as évekre. Ez mindennél jobban jelezte akkor, hogy valami óriási baj van az országgal. A szenvedélybetegek magas száma mostanában - 1 millló alkoholista, 3 millió dohányos -azt jelzi hogy van legalább 4 millió önpusztító életformát élő ember ebben az országban. Az önpusztítók pedig a környezetükre is hatást gyakorolnak. Az alkoholisták például lassan de biztosan szétvernek maguk körül mindent, ami  környezetüket és a családjukat jelenti.

Ehhez még hozzávehetjük a nemzetközi boldogságindexet, amelynek rendszerint a végefelé kullogunk, a különböző felméréseket melyek szerint a magyarság döntő része úgy gondolja hogy rossz irányba megy az ország, stb.

Összefoglalás: Ez a három, egymást erősítő pillér morzsolja, töri, nyomja szét a magyar társadalmat.