2015 jan. 27-én megjelent egy interjú Alekszandr Dugin "filozófussal, szociológussal és politológussal aki a Nemzetközi Eurázsiai Mozgalom vezetője és az eurázsianizmus ideológiájának egyik alap gondolkodója" az Alfahíren.
Térjünk a tárgyra. Dugin szerint:
"Őszintén hiszem, hogy a nemzetállamok kora lejárt. Jóval több etnikum létezik, mint nemzet, és maguk a nemzeti határvonalak ebből kifolyólag mindig igazságtalanok. Ezért van újra itt az ideje a Birodalmak létrehozásának."
Mindkét állítás vitatható. Logikailag semmi sem zárja ki ugyanis, hogy minden etnikumnak saját országa lehessen. A "nemzeti határvonalak" sokszor természetes történelmi fejlődés eredményei. Magyarország egy kivétel, méghozzá európai szinten is kiugrón az, hiszen nálunk élnek legtöbben az önkényesen megállapított határokon kívül.De ebből még nem következik hogy 1) a többi megállapított határvonal is önkényes ("mindig igazságtalan") 2) egy népnek ne lenne joga saját államot alkotni.
Amennyiben új "Birodalomról" elmélkedünk, egyáltalán nem mindegy hogy ki irányítaná ezen új Birodalmat. A magyar számarány a Kárpát-medence mostani összlakosságán beül a 40%-ot sem éri el. Mi garantálná, hogy a mi kezünkben lenne a vezetés? Mert ugye ha mondjuk az osztrákok vagy románok vagy lengyelek, vagy minket kihagyván több népcsoport irányítaná e birodalmat, az már nem tűnik olyan irigyelnivaló helyzetnek. Hiába lenne az összes magyar egy államalakulaton belül, ha nekünk jutna az alárendelt szerep.
Dugin példája valamiféle kimondatlan egyenlőséget feltételez a birodalomalkotó népek között. Namármost a történelem folyamán egy sosem volt így. Nézzük csak meg a mai kor Oroszországát, ahonnan valószínűleg Dugin az ihlet egy részét meríti: az államnyelv orosz (és nem ukrán, fehérorosz, kazah, türkmén stb), az írás cirillbetűs (és nem latin, kínai vagy egyéb), a hivatalos egyháznak számít a görög ortodox (és nem katolikus, görögkatolikus, protestáns, buddhista). Vagyis Dugin nagy önbizalommal előadott frázisait mag a valóság cáfolja meg.
"Ha mondjuk Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, meg talán a Volinyi terület és Ausztria is egységessé válna, akkor az magába gyűjtené az összes magyart, vagyis etnikailag minden visszaállna a Trianon előtti időkre. Mindez például nemzetállam keretében szerintem nem lenne lehetséges"
Volt egy ilyen jellegű Birodalom nagyjából a kérdéses helyen, a Habsburg-birodalom az I Vh. előtt, és pont a különböző népek eltérő irányultságai és elképzelései robbantották szét. A mostani EU is hasonló konstrukció, érdemes megnézni az EU-szkeptikus pártok erősödését, de a putyini Eurázsai Únió sem akkora buli mint amilyennek látszik, lásd Lukasenka (belorusz elnök) nemrégen elejtett megjegyzéseit, pl. itt, itt és itt. Nagyon érdekes hogy akár még pár hónapja is a helyzet teljes ellentettje volt a mostaninak, ebből is látszik hogy az ázsiai "demokráciák " mennyire ingatagok tudnak lenni, amikor egyszemélyi vezetésben összpontosul a hatalom, és a vezetőek épp nem teszik valami, sokszor évtizedes folyamatok borulhatnak miatta.
A világ egyetlen igazi föderális állama Svájc. Ott egy nép alkotja alakosság kétharmadát: a svájci német. Azt is vegyük hozzá hogy a hegyes-völgyes vidék sokkal könnyebben védhető (elzárható, az ellenség számára nehezebben kiismerhető, alapvetően barátságtalanabb -hidegebb, szelesebb éghajlatú stb), számos történész állítja hogy az athéni, svájci, és egyéb (pl. délkelet-ázsiai) államok valójában a hegyvidéknek, és a hegyvidéki létszemléletnek (alapvetően individualistább, anarchisztikusabb, míg a síksági ill folyóvölgyi kultúrák az összefogásigényes tevékenységek miatt /pl. öntözés, szántás-vetés, aratás/ sokkal kollektivistábbak) köszönhetőek.
Minden más állam Svájcon kívül valamilyen mértékben egységes, központosított rendszer. Amiről Dugin álmodozik, jelenleg sehol a világon nem létezik, és a sokféle nemzet egymást feszítő ereje miatt nem is fog létezni.
A magyar fejlődés útja a nemzetállam. Ezt tagadni nemcsak ostobaság (logikailag téves), de a magyar érdekkel szembemenő is.
Pár érdekesség még: Dugin szerint Zbigniew Brzezinski (Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója) és emberei irányítják az orosz kormány munkáját. Ráadásul úgy hogy ennek (egyelőre) nincsenek is tudatában.
"amint megérzik, hogy kontrollálják Moszkvát a beépített hálózataikon keresztül, azonnal döntő csapást fognak mérni rá."
Lehetséges hogy, Dugin több figyelmet kap, mint amennyit érdemel?